Elhalasztják Theodora görög-dán hercegnő nyárra tervezett esküvőjét és lagziját. Az ok, ebben az esetben is a koronavírus-járvány. A hercegnő Matthew Kumar, amerikai ügyvéddel kelt volna egybe május végén Görögországban. Ám egy frissen kiadott közleményben elárulták, hogy jobbnak látták elhalasztani a lakodalmat.
Theodora 1983-ban Londonban született, de a diplomázása után az Egyesült Államokba költözött. Édesapja az egykori görög király II. Konstantin, akit 1973-ban fosztottak meg a koronától, amikor a katonaság a monarchiát eltörölve kikiáltotta a köztársaságot. Később egy népszavazáson is a királyság ellen szavaztak a görögök, aminek eredményét már az uralkodó is kénytelen volt elfogadni. Édesanyja Anna-Mária dán királyi hercegnő, aki a jelenlegi dán királynő, II. Margit húga.
A hercegnőt 2018 novemberében jegyezte el az amerikai ügyvéd. És, hogy miért olyan különleges, hogy ez a királyi esküvő is elmarad? Mert, a brit királyi családban is elhalasztottak egy nászt. II. Erzsébet unokája, Beatrix hercegnő is május végén kelt volna egybe Edoardo Mapelli Mozzival. Azonban az uralkodó kedvenc unokájának is le kellett mondania erről a ceremóniáról. Új dátumot még nem tűztek ki, de a hercegnő csak olyan mennyegzőt akar, ahol imádott nagyszülei is ott lehetnek. Beatrix és Theodora egyébként, ha távolról is, de rokonok.
II. Konstantin unokatestvére ugyanis nem más, mint Beatrix nagyapja, Fülöp herceg, aki mielőtt elvette II. Erzsébetet, görög herceg volt. És, hogy ki Theodora keresztanyja? Hát, persze, hogy maga II. Erzsébet.
Királyi csemegék:
- Az első fotók a néhány napos, luxemburgi hercegről
- Véres padló, repkedő képeslapok – 6 kísértetjárta palota, ahol ma is sok időt tölt a brit királyi család
- Dianától II. Erzsébetig – Mennyire hasonlítanak a színészek az királyi család tagjaira a Netflix sorozatában?