Sztárok

Pont a halála előtt került sínre Petics Kristóf élete

Petics Kristóf tele volt élettel, tervekkel. Az utóbbi időben minden körülmény adott volt az egykori x-faktoros számára ahhoz, hogy szép karriert fusson be.

A tragikus körülmények között elhunyt Petics Kristóf zűrös élete épp mostanában kezdett végre rendeződni – írja a Bors.

Petics Kristóf

Petics Kristóf karrierje éppen most kaphatott volna új lendületet – Fotó: Smagpictures.com / RTL Klub / Sajtóklub

Miután 2016-ban botrányosan távozott az X-Faktorból, nehéz időszak következett az életében, nemigen találta a helyét, s végül az újfehértói plébánián vállalt munkát, Isten közelsége pedig sokat segített neki. A plébániától Petics Kristóf tavaly vett búcsút, mivel hajtotta az ambíció, a tervei pedig mostanra kezdtek beérni.

A jövő héten szerződött volna a TV2-vel a Sztárban sztár szereplőjének, együttesével a GIL-lel egyre több koncertfelkérése volt, valamint meghallgatásokra járt a Madách Színházba, mert a színészkedést is folytatni akarta. Sőt a családjával is rendeződött a korábban viharos kapcsolata.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top