Mint arról beszámoltunk, Hajdú Péter lett a Life és az Ozone TV vezérigazgatója. A Story magazin megtudta, az új televíziós csatornaigazgató máris komoly döntéseket hozott, és kitűzte, hogy a Life TV 3 éven belül ott legyen a legnézettebb 5 kábeltévé között.
Hajdú Péter alaposan átalakítja a csatornát, ami sok mindenkinek fájni fog: „Az eddigi saját gyártású produkciókat megszüntetjük, köztük van Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsora is, mivel nem hozták a várt nézettséget. A munkájukra persze számítunk, de más típusú magazinokban. Lesznek elbocsátások és bérkorrekciók is.”
A Story magazinnak arra a kérdésére, miszerint visszatér-e műsorvezetőként az általa vezetett csatornán, a következőket válaszolta az új vezérigazgató: „Az én képernyőn való megjelenésem másodlagos. Nem zárom ki, de akkor sincs semmi probléma, ha nem térek vissza. (…) Ha van olyan ötlet, műsor, amiben a programigazgató engem tud elképzelni, és erre rábólint az igazgatótanács is, akkor elképzelhető, hogy igent mondok. De természetesen ezért nem jár pluszpénz, -fizetés”.
Hajdú pedig már most leszögezte, hogy kizárt, hogy valaki csak azért kapjon műsort a csatornáinál, mert a barátja; a jelenlegi párját, Esztert, aki RTL Klub Reggeli című műsorának szerkesztője pedig nem fogja szerződtetni. „Nem lenne szerencsés, ha idehoznám. Én lennék a főnöke, és ez sem az önbecsülésének, sem a kapcsolatunknak nem tenne jót szerintem” – indokolta döntését.