nlc.hu
Sztárok
Celebgyerekek, akik sikerben túlszárnyalták a híres szülőket

Celebgyerekek, akik sikerben túlszárnyalták a híres szülőket

Akik a szüleik miatt maguk is rivaldafényben nőnek fel, felnőttkorukra vagy hallani sem akarnak a hírnévvel járó felhajtásról és figyelemről, vagy lubickolnak benne. Kicsit úgy tűnik, mintha nem lenne köztes út. Gyakran előfordul, hogy a gyerek tehetségben, és sikerekben túlszárnyalja a saját apját, vagy anyját, ami szerencsés helyzet.

Ismeritek Jennifer Aniston apukáját?

Itthon sokan csak azt tudják, hogy a Kojak sztárja, Telly Savalas volt Jennifer Aniston keresztapja, akit nem kell bemutatni az embereknek. Ám Aniston édesapja is híres, bár közel sem annyira, mint a lánya. John Aniston 1985 óta állandó szereplője az Egyesült Államok egyik legsikeresebb szappanoperájának, Az életük napjai nevű sorozat közel 4000 epizódjában szerepelt eddig. Ezen kívül játszott az Elnök embereiben, a Szívek szállodájában, és a Reklámőrültekben is. Bár miután elhagyta első feleségét, Jennifer teljesen összetört, a viszonyukat évekkel később sikerült rendezniük, és ma már számos poszt árulkodik arról, hogy a Jóbarátok sztárja nagyon is jó viszonyt ápol édesapjával. Sem John, sem Jennifer anyja – aki modell-színésznő volt – nem akarta, hogy lányukból színésznő legyen, ám szerencsére nem hallgatott rájuk, és ma már ő a leghíresebb a családban. Jennifer anyja egyébként 1999-ben egy nem túl kedves könyvet írt a kapcsolatukról, aminek köszönhetően évekig nem beszéltek egymással.  Az asszony 2016-ban hunyt el.

Jennifer Aniston és édesapja

Jennifer Aniston és édesapja John Aniston A hírességek sétányán Hollywoodban, 2012-ben (Fotó: Jon Kopaloff/FilmMagic)

Még a nagyanyja is színész volt

Wonder Woman, Star Trek filmek, Kémes hármas… csak néhány azokból a filmsikerekben, amelyekben Chris Pine szerepelt. Bizony-bizony ő is túlszárnyalta a szüleit. Robert Pine 1964 óta színészkedik, számos sorozatban volt epizódszereplő, feltűnt sok tévéfilmben és moziban is, de fia sokkal nagyobb hírnevet szerzett magának. Apa és fia legendásan jó kapcsolatot ápolnak.

Gyerekként én bizony nem akartam színész lenni. Apám, anyám és a nagyszüleim is ezzel foglalkoztak. Tudós akartam lenni, de idővel csak beszívott engem is a családi vállalkozás”– jegyezte meg viccesen egy interjúban Chris. Nagyanyja elég híres volt a 40-es években, amikor számos horrorfilmben játszott.

Robert Pine és Chris Pine

Robert Pine és Chris Pine a Jack Ryan: Árnyékügynök c. film hollywoodi díszbemutatóján (Fotó: Lester Cohen/WireImage)

A dinasztia

A 2019-es év Billy Ray Cyrus feltámadásáról szólt, köszönhetően az Old Town Road slágernek. Persze a country rajongók az Egyesült Államokban nagyon is ismerik Cyrust, akinek leghíresebb slágere az a bizonyos Achy Breaky Heart volt. A hazai közönség pedig a Doki, vagy a Hannah Montana sorozatban láthatta. Ha pedig már Hannah Montana, akkor el is jutunk ahhoz a személyhez, akire méltán lehet büszke a zenész. Miley Cyrus amihez nyúl az slágerlistás dal lesz. Billy Ray lánya, aki az említett Disney sorozat főszereplője volt, a világ egyik legismertebb énekesnője lett, ha ez nem lenne elég, kishúga, Noah is teltházas koncerteket ad. Hogy a papa büszke-e? Hát elég megkeresni a Youtube-on azokat a videókat, amiken a két lányával énekel a színpadon. Egészen elképesztő egyébként, hogy ennyi slágergyáros születik egy családban. Ám azt is érdemes hozzátenni, hogy Miley keresztanyja is egy élő legenda, Dolly Parton énekes-színésznő, aki sokat segített neki.

A Cyrus család

Tish Cyrus, Billy Ray Cyrus, Miley Cyrus és Noah Cyrus a 2017-es iHeartRadio Music Awardson (Fotó: Christopher Polk/Getty Images for iHeartMedia/AFP)

Szevasz Vogue!

Biztosak vagyunk benne, hogy Kiszel Tünde elképesztően büszke a lányára és erre minden oka megvan. Donatella fotói a napokban bekerültek az olasz Vogue magazinba, ami igazán sokat dobhat a lány nemzetközi modellkarrierjén. A fiatal lány ráadásul már 17 évesen leérettségizett, és úgy tűnik, pontosan tudja, hogy a modellkedés mellett egy szakmára is szüksége lesz a jövőben. Ő egyébként 2015-ben elég lazán úgy nyilatkozott a Story magazinnak, hogy nem könnyű Kiszel Tünde lányának lenni, de ő nagyon szeret az lenni. „Bár saját naptárat én biztos, hogy soha nem fogok megjelentetni” – mondta.

Donatella a Vogueban

Forrás: Donatella Instagram

Akár az ikrek

Ha azt mondjuk, hogy Blythe Danner, vajon hányan tudják, hogy kire gondolunk? Na, és ha azt mondjuk, hogy ő volt Robert De Niro felesége az Apádra ütök filmekben? Így már biztosan tudja mindenki, hogy kiről van szó. Blythe számos sikeres sorozatban és filmben játszott. Ismert és elismert színésznő, de legnagyobb boldogságára, lányának sikerült túlszárnyalni. Hogy ki ő? Nos, Gwyneth Paltrow Oscar-díjas színésznő. „Gwyneth a legkülönlegesebb lány a világon, és hihetetlenül jó anya. Odaadó és mindenkinek a segítségére siet. Egyszer majdnem egy millió dollárt gyűjtött össze, a férjem egészségügyi alapítványának. Büszke vagyok rá és a sikerei is”- mondta a lányáról az asszony az NBC csatorna műsorában.

Gwyneth Paltrow és édesanyja

Blythe Danner és lánya Gwyneth Paltrow (Fotó: Frederick M. Brown/Getty Images/AFP)

Híresebb, de értékesebb is?

Ma már az is tudja, hogy kik azok a Kardashianek, aki alapvetően nem kíváncsi rájuk, mert annyi hírben szerepelnek, hogy kikerülhetetlenek, vagy legalábbis, azok voltak. Kezdjük az elején. Kris Jenner Robert Kardashian ügyvéd felesége volt. Három lányt és egy fiút szült a házasság alatt, ám a pletykák szerint az egyik gyerek apja, a férfi jó barátja, O.J. Simpson. Bár Kris és Robert elváltak, alapvetően barátok maradtak egészen az ügyvéd 2003-ban bekövetkezett haláig. A házaspár és az egész Kardashian família, Simpson pere miatt lett ismert, Kris rengeteget szerepelt a lapokban, mint a sportoló meggyilkolt feleségének barátnője. Ám évekkel később, amikor Kim nagykorú lett előkerült egy amatőrnek beállított, valójában inkább megrendezett szexvideó, és Kim, valamint a családja egy csapásra híres/hirhedt lett. Saját műsor, saját divatcégek és botrányos házasságok. A hírnév nem mindig jár együtt az értékes munkával, erre ők a legjobb példa.

Kim Kardashian és Kris Jenner

Kim Kardashian és Kris Jenner (Fotó: Presley Ann/Getty Images for ABA/AFP)

Máig feszült köztük a viszony

Egy korosztály számára Julio Iglesias igazi legenda, amit meg is értünk, hiszen 300 milliónál is több lemezt adott el. Kétszer volt házas, és összesen kilenc gyerek édesapja. Ám mindközül a legsikeresebb, akinek ismertsége túlszárnyalja az övét is, az idén negyvenöt éves Enrique.

„Amikor 18 éves lettem, megszakítottam minden kapcsolatot a családommal. Tíz évig nem is beszéltem az apámmal. Úgy akartam elkezdeni az életemet, hogy senki nem mondja meg, mit tegyek, mit énekeljek és mit ne. Próbáltam segítség nélkül megmutatni, hogy mit tudok. Sokat szenvedtem, de a zene mindig erőt adott. Felnőttként már azt gondolom, hogy egy álmodozó, bátor, de szeszélyes gyerek voltam”- magyarázta az ICON magazinnak. Apa és fia ma már újra beszélnek egymással, bár Julio és Enrique nem értenek egyet mindenben. „Persze, hogy számít, ha az embernek sikeresek a szülei, de nem lettem volna világsztár, ha nem jók a dalaim”– vélekedett az interjúban Enrique. Apja viszont úgy gondolja, hogy tulajdoníthatna nagyobb jelentőséget is a családnevének.

Julio Iglesias fiaival

Julio Iglesias és fiai Enrique és Julio Jose Hawaiin (Fotó: Alvaro Rodriguez/Cover/Getty Images)

Családi biznisz

A családneveknél maradva a Roberts is olyan vezetéknév Hollywoodban, aminek hallatán elég sok ajtó megnyílik. Ám nem mindenki tudott a lehetőséggel, vagy nem mindenkinek volt elegendő tehetsége hozzá. Julia Roberts a világ egyik legsikeresebb színésznője, ám testvére Eric néhány 80-as években elért siker után, eltűnt a színészek középmezőnyében, pedig egykor éppen ő nyitotta meg az utat Julia előtt. Ám Eric lánya, Emma a fiatalgeneráció egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznője, akinek karrierje inkább hasonlít a híres nagynénijére.  „Mindig is hatalmas inspiráció volt számomra Julia. Gyerekkoromban ültem a DVD előtt és bámultam a filmjeit”- magyarázta egy interjúban Emma, akinek már közös mozija is van a nagynénjével.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Birthday Aunt @juliaroberts 🎂 you are the queen! I love you 🍰🥂❤️

Emma Roberts (@emmaroberts) által megosztott bejegyzés,

Akiről áradozik az apukája

Janicsák Istvánt senkinek nem kell bemutatni, hiszen 1986 óta a Z’Zi Labor együttes vezetője. Biztosak vagyunk benne, hogy elég sok ember fejében megvan az a bizonyos Rolling Stones feldolgozás, vagyis a Honky tonk woman.

Lánya, Veca kamaszkorától folyamatosan szerepelt édesapja koncertjein. „Tizenöt éves korában „kilöktem” a színpadra egy jótékonysági koncerten, hogy énekeljen. Ott állt, nem tudta, hogy kiküldöm a közönség elé, nem volt zenei kíséret, de megoldotta. Énekelt, a közönség pedig azt sem tudta, kicsoda, egyszerűen csak imádták, hogy egy kicsi lányból már akkor hihetetlen hang jött ki, és gyönyörűen énekelt”– mesélte Janicsák István 2011-ben. Veca erre akkor úgy reagált, hogy nagyon kétségbeesett, és sokszor improvizált a szövegben. „Pedig utánad egy neves rocksztár lépett fel, aki sokkal gyengébben teljesített”- kontrázott az apja. Veca először a Csillag születikbe, majd a 2010-es X-Faktorba jelentkezett. Ma pedig már az ország egyik legismertebb énekesnője, aki olykor őzikéknek zenél.

A magyar lány Hollywoodban

Mariska Hargitay neve többszörösen ismert Hollywoodban. Édesapja Hargitay Miklós, édesanyja pedig Jayne Mansfield volt. Mansfield valóságos szexszimbólum volt az 50-es években, ám a színésznő tragikusan fiatalon, 34 esztendősen egy autóbalesetben elhunyt.

Miklós, vagy ahogyan az Egyesült Államokban ismert lett, Mickey egykori Mr. Universe győztes volt. Mariska otthon, mindig magyarul beszélt édesapjával, és ahogyan felnőtt ismertebb lett a szüleinél. A színésznő az Esküdt ellenségek sorozat főszereplője, mely a leghosszabb ideje futó drámasorozat az Egyesült Államokban, Mariska pedig a tévé legjobbna fizetett színésznője.

Mariska Hargitay

Mariska Hargitay (Fotó: Dimitrios Kambouris/Getty Images/AFP)

Celebgyerekek, akik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top