nlc.hu
Sztárok

Komoly döntést hozott Náksi Attila

“Bármikor megtörténhet, hogy egy hasonló helyzet áll elő” – komoly döntést hozott a népszerű DJ, Náksi Attila

Náksi Attila belátta, ezentúl egészen máshogy kell kezelnie bizonyos dolgokat, mint ahogy azt a koronavírus-járvány előtt tette.

Ambivalens érzésekkel hagyja maga mögött a karantén időszakot az Artisjus-segélyről lemondó Náksi Attila, aki az utóbbi időben csak online élhetett szakmájának, hiszen a közönséget – még jó ideig – nélkülöznie kell a lemezlovasnak. „Érdekes helyzet volt ez, hiszen a napjaim bizonyos szempontból ugyanúgy teltek, mint máskor. Alapvetően otthonról dolgozom, készítem a mixeket, egyébként is a home office-ra vagyok berendezkedve. Egyrészt jó hangulatban, a családom körében teltek a nappalok. Az esték viszont fellépések, bulik, munka nélkül, ami nagyon furcsa volt” – vallotta be a DJ, aki mindent megtett, hogy családja semmiben se szenvedjen hiányt ebben az időszakban sem.

Náksi Attila

Náksi Attila takarékra kapcsolt a járvány miatt – Forrás: djnaksi / Instagram

A gyerekek és a feleségem ki sem mozdultak. Én jártam bevásárolni, illetve édesanyámhoz elvittem, amire szüksége volt. Az elején volt bennünk némi aggodalom, hogy mi lesz most, hogyan tovább, de azon voltunk, hogy – főleg a gyerekek – ebből semmit ne vegyenek észre. Próbáltuk viszonylagos jókedvben eltölteni a napokat” – mondta Náksi Attila, aki a jövőre nézve már leszűrte a tanulságokat.

A járvány alatt takaréklángra kapcsoltam és úgy döntöttem, megpróbálok nem idegeskedni. Ezt szeretném megőrizni, hiszen a családom erős, egészségesek vagyunk, ez a lényeg. Emellett biztos, hogy még jobban átgondoljuk majd a pénzügyi céljainkat, hiszen nemcsak a család, de a takarékosság is felértékelődött ebben az időszakban. Bármikor megtörténhet, hogy egy hasonló helyzet áll elő, így még inkább megpróbálunk majd – amennyire lehet – felkészülni egy ilyen helyzetre” – árulta el.

Más celebek így élték meg a koronavírust:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése