Az ügy előzményei röviden:
- pénteken az Index cikke újabb hazai #metoo-ügyet robbantott ki
- ebben az Operettszínház több volt női dolgozója is elviselhetetlen vezetési stílusra, munkahelyi bántalmazásra panaszkodott a hatalmi visszaéléstől a konkrét szexuális zaklatásig
- akiket a vádak érintettek: elsősorban Kriza Zsigmond, az Operettszínház azóta volt ügyvezető igazgatója, és közvetetten a felettese, Kiss B. Attila, a színház új, egyben jelenlegi főigazgatója
- a velük szembeni vádak megfogalmazói azt is állítják, hiába jelezték a színház igazgatójának a panaszokat, továbbá egy szakmai szervezet is eljuttatta ezeket az Operettszínházat fenntartó minisztériumnak, nem kaptak érdemi válaszokat
Pénteken a cikk megjelenése után Dolhai Attila egy Facebook-videóban mondta el véleményét az ügyről. Az Operettszínház művésze a cikket, akárcsak a benne megfogalmazott vádakat az Operettszínház egésze elleni támadásként értelmezte. Mivel azt gondolta, hogy a cikkben megszólalók nem a vezetést, hanem magát az Operettszínházat támadják, így lényegében őt is, azt javasolta nekik, hogy mindezt ne a sajtóban intézzék, a sérelmeket inkább jogi útra tereljék.
Majd a Dolhai-videó órákkal később lekerül (maga vette le), hétfőn pedig megírtuk, hogy mit reagált vasárnap este volt operettszínházi kollégája reakciójára Szinetár Dóra. Az Operettszínházból 27 év után a Tháliához igazoló színésznőnek volt pár keresetlen szava Dolhai Attilához, akit igyekezett azzal meggyőzni, hogy az esetet gondolja végig azzal a fejjel, mintha az ő feleségét vagy a lányait érte volna hasonló munkahelyi zaklatás. Szinetár Dóra hosszas érvelése meggyőző lehetett, ahogy valószínűleg mások is önkritikára és újabb gondolkodási folyamatra késztethették Dolhai Attilát, aki azóta hétfő késő este új videóval jelentkezett.
Dolhai Attila bocsánatkérésében elmondta, hogy szeretne elnézést kérni mindazoktól, akiket az előző videójával megbántott. Ma már látja, hogy egy ilyen komoly ügyben a megszólalásnak milyen nagy felelőssége van. Ahogy mostanra azt is belátta, hogy egy hasonló #metoo-ügyben a jog nem mindig nyújt kellő megoldást és segítséget. Ilyenkor szükség van a társadalmi felelősségre és a sajtónyilvánosságra is – ezt eddig nem jól vette észre, de mára átgondolta.
„Természetesen a #metoo-ügyben elszenvedett sérelmekért minden jogorvoslatot, minden társadalmi összefogást és sajtóösszefogást megérdemel az, aki sértettként elszenvedett egy ilyen ügyet. Reméljük, hogy gyógyulást hoznak ezek az összefogások. Természetesen a a társadalmi összefogáson túl a munkáltatói összefogásról sem feledkezhetünk el” – idézzük Dolhai Attila szavait, aki ebben a videóban is megerősítette, hogy továbbra is jó embernek tartja Kiss B. Attilát, és hisz benne, hogy az ügy végére fog járni, és ki fog derülni az igazság. A színész reméli, hogy mielőbb tisztázódik a helyzet.
Mindeközben Dolhai azt is belátta, hogy ebben az ügyben az áldozatok sérelme és igazsága sokkal fontosabb, mint az, hogy ő tart attól, hogy az Operettszínházat érő vádak és a színház körüli aktuális botrány őt is kollektíve megbélyegzi. Szeretné, hogy az áldozatok minden segítséget megkapjanak, hogy a sebeik begyógyulhassanak.
A hétfő esti bocsánatkérő videó teljes egészében: