1997-ig csak a parabola antennák segítségével nézhettük a német VIVA csatornát. A zenei videók mellett talán még ma is sokan emlékeznek Stefan Raab, Tobias Schlegl, vagy Oli P (Oliver Pocher) nevére. 1997-ben aztán Magyarországon is elindult a Z+ zenecsatorna, ami 2001-ben VIVA+, majd 2003-tól VIVA néven folytatta. A magyar VIVA 1997-től 2017-ig üzemelt, majd végleg elbúcsúztunk tőle. A 20 év alatt azonban húsznál is több műsorvezető (vagy VJ) kopogtatott be a nappalinkba két videóklip között. A teljesség igénye nélkül, megnéztük, hogy mi történt velük azóta.
Balázs, aki majdnem Kevin lett
Sebestyén Balázs 1997 és 2003 között a VIVA munkatársa volt, majd jött a Balázs Show az RTL-en.
”Én végigjártam a szamárlétrát, a Viva TV-nél kezdtem, onnan kerültem az RTL-hez, bele a mély vízbe, a sokak által lenézett napközbeni talkshow-ba, amiből viszont nagyon sokat tanultam. És basszus, akkor még délután álarcos férfiakat sétáltattak nők a tévében, más, szebb világ volt az, mondjuk ki. Ezt ma már nem lehet megcsinálni”- mondta Balázs az Indexnek még 2016-ban. Mára Balázs meghatározó alakja a magyar kereskedelmi tévézésnek, ahogyan a rádiózásnak is. Az elmúlt 18 évben Balázs megházasodott, két gyerek édesapja, számtalan sikerműsor házigazdája volt már, de néhány régi, a VIVA egyik műsorába forgatott nyers videója, ma is kering a neten. Erről korábban Veiszer Alindának mesélt, amikor a műsorvezető megkérdezte tőle, miért beszélt meglehetősen megalázó módon egy kövér kamasszal az egyik videón.
„Az egy óriási ostobaság volt, amit életem végégig cipelek. Ez egy ilyen örök jel, amit az ember visel, ezt jóvátenni nem lehet. Akkor se felelősségtudat nem volt, se instruálás, se egy olyan ember, aki elmondja, hogy milyen hatalom az, ha az ember kamerát kap. Persze szégyellem, szörnyű, hogy ezt megtettem.”
Balázs rengeteget változott az elmúlt években. Peller Mariannal közös előadásai szinte mindig telt házasak, ahogyan ő fogalmazott, a hiba az lenne, ha azon a színvonalon készítenének ma is műsorokat, de a múlt az múlt. Érdekesség, hogy Balázst sokáig VJ Kevinként akarták szerepeltetni a tévénél, de végül maradt Balázs.
Felismered még VJ Vadont?
Oké, oké, arra mindenki emlékszik, hogy Sebestyén Balázs vivás volt, ám nemcsak ő, hanem Vadon Jani is itt kezdett még 1997-ben. Igaz, ő két évvel később dobbantott. Vadon Janira ma már alig imserünk rá a 97-es felvételeken. Hosszú hajjal, rövidebb szakállal készített interjúkat zenekarokkal, és a riporterkedés mellett szerkesztőként is dolgozott a csatornánál.
„Jó szívvel gondolok vissza azokra az időkre, és az akkori zenetévés közeg erejét jól mutatja, hol tartanak most az egykori Z+-os és VIVA-s dolgozók. Többen ma is aktívan jelen vannak a médiában, sokan azóta is nagyon jó munka- és baráti kapcsolatot ápolnak”- mondta Vadon Jani négy évvel ezelőtt az akkori reggeli rádióműsorukban, a Morning Show-ban. Vadon és Balázs azóta is együtt dolgozik, de ezt ki ne tudná ebben az országban?
Lilunak Balázs ma is “csak”…
Mikor VJ Vadon lekerült a Z+ képernyőjéről, akkor jött Lilu, vagyis Kovalcsik Ildikó, aki 1999 és 2004 között volt a csatornánál, és Balázshoz hasonlóan az RTL-hez igazolt, azóta is a kereskedelmi tévézés meghatározó alakja. Lilu szintén Balázsék rádióműsorában mondta el, hogy kollégája a mai napig Z+ Balázsként szerepel a telefonjában.
Neki is két gyereke született az elmúlt húsz évben, és nem sokon múlt, hogy egy teljesen más területen dolgozzon. A 40. születésnapja alkalmából a Marie Claire-nek adott interjút, ahol elmondta, ha nem válogatták volna be a későbbi VIVA-hoz, akkor ma ügyvédként dolgozna.
„ Soha nem használtam a diplomámat, gyakornok sem voltam. Amikor államvizsgáztam, már bőven tévéztem. Emlékszem néhány nagyon húzós évre, amikor napközben előadásokra jártam az egyetemen, mellette pedig 3-4 műsort leforgattam…”
Lilu alig volt 20 éves, amikor a zenecsatornához került, és ma már 44 éves édesanya, aki komolyabb tévéműsorok háziasszonya. Ám az, ahogyan a korra, és az idő múlására tekint, azt érdemes eltanulni tőle. „Büszke vagyok arra, hogy negyvenéves nő vagyok. Nem akarok harminc lenni, se húsz, nem is akarok úgy csinálni, mintha annyi lennék – élvezem a korom nőiességét”- mondta az említett interjúban.
A vegán szakács
A 2000-es évek közepén aztán jött az új generáció. Egyikük volt közülük Steiner Kristóf, aki 2003 és 2008 között dolgozott a csatornánál. Steiner, ellenben a korábban említett műsorvezetőkkel, nem szerződött le egyetlen nagyobb kereskedelmi tévéhez sem a búcsú után. Viszont számos nagyszabású műsorban feltűnt, így például a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben, vagy a Nicsak ki vagyok!-ban, és Steiner írásai rendre megjelennek a hazai magazinokban, miközben ő a férjével jelenleg Görögországban él. Steiner a hazai gasztroélet meghatározó arca is lett, mint a vegán konyha egyik képviselője, vagy nagykövete.
Németországba költözött
Steinerrel egy időben érkezett a VIVA-hoz Ada, vagyis Pintér Adrienn is, aki itt ismerte meg későbbi férjét, Timot, vagyis Bánszki Lászlót. Ők ketten 2005-ben házasodtak össze, és a következő évben megszülettek iker fiaik, Bence és Bálint. A gyerekek alig voltak egyévesek, amikor Ada a munka és a totyogósok mellett sikeresen lediplomázott. Házasságuk 2009-re menthetetlen lett, akkor döntöttek a válás mellet. Ada 2010-ben, Timo 2006-ban búcsúzott a VIVA-tól. Ada öt évig az RTL műsorvezetője volt, majd a Music FM-nél kezdett dolgozni.
A 37 éves Ada friss fotóit elnézve, senki nem gondolná, hogy már két kamasz édesanyja. Ők egyébként 2019-ben költöztek ki Németországba. A műsorvezető plasztikai sebészként dolgozó kedvese, Máté miatt döntött így, az Instája szerint jelenleg is ott élnek.
Ben a német X-Faktorig vitte
Újabb olyan egykori VIVA VJ következik, akinek a vivás karrier óta már két gyereke született. VJ Ben, vagyis Istenes Bence szintén ennél a csatornánál kezdett.
„A VIVA-n két és fél évig szinte az összes létező műsort vezethettem, aztán átkerültem az RTL-hez, ahol háttérműsorokat bíztak rám, és ezt követően jött az X-Faktor, a Való Világ és a Vigyél el! Nem mondanám tehát, hogy gyorsan jött a siker…Fokozatosan épült fel a karrierem, szerencsém volt, hogy nem egyik napról a másikra raktak be egy nagy formátumba, megkockáztatva, hogy tapasztalatok hiányában megbukom…Amit a VIVA-nál szedtem fel az a rutin, amit senki nem tud elvenni tőlem. Nagyon sokat kísérletezhettem saját magamon. Érdekes, hogy miközben a hivatalos mérés szerint minimális volt a csatorna közönségaránya, a VIVA tett engem – és sok más kollégámat – ismerté. Pedig nem volt annyira szem előtt, mint az RTL Klub”- mondta Istenes a Mediapiac oldalnak. Az RTL-es sikerek óta pedig már a német X-Faktor egyik házigazdája is volt. Bence menyasszonya, Csobot Adél énekesnő, akivel közösen két kisfiú szülei.
A kultúra nagykövete
Piringer Patrícia szintén a kétezres évek közepén dolgozott a VIVA-nál. Ő kivételesen nem az RTL-hez, hanem a TV2-höz szerződött, ahol a Megatánc tehetségkutatót vezette. Testhezálló feladat volt ez számára, hiszen a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a Magyar Iparmüvészeti Egyetemen szerzett diplomát. Az elmúlt években sajtóreferensként dolgozott, de 2015-ben egy rövidebb időre visszatért a képernyőre, amikor az RTL-es Konyhafőnökben versenyzett. Két kislány büszke anyukája.