nlc.hu
Sztárok
Varga Viktor szakított

Varga Viktor letörölte magát a közösségi oldalakról, és a párjával is szakított

Varga Viktor véget vetett a párkapcsolatának.

Varga Viktor nemrég még arról mesélt, hogy mennyire szerelmes, hiszen megtalálta a másik felét. Az énekes egy légiutas-kísérőbe szeretett bele, akivel szinte azonnal össze is költöztek, és együtt élték meg a karantén hónapjait. Azonban ahogy vége lett a bezártságnak, a kapcsolatuk is tönkrement – ezt az RTL Klub Reggeliben árulta el Varga Viktor, ám sok más infót nem osztott meg a szakításról.

,,Ő volt a karanténtársam. Pont a karantén elején találkoztunk, és most a végén lett vége. Most olyan sok mindent nem akarok ehhez hozzáfűzni. (…) Talán annyiban kapcsolódik (a közösségi oldalak törléséhez), mert eléggé kifele is mutattuk ezt az élményt. Ez több ok miatt is volt. Egyrészt, 2-3 éven keresztül egyáltalán nem kommunikáltam a magánéletemről semmit. Most viszont ez a nő kinyitott ebbe az irányba, hogy miért kell nekem mindent titkolni? Meg lehet egy kicsit mutatni, hogy én is boldog vagyok. Aztán megint kezdtünk nem egymásra figyelni, és nem tudtuk megélni igazából…” – állítja Varga Viktor, akinek a volt párja is tiltotta a közösségi oldalakat.

Olvass még Varga Viktorról az nlc.-n:

Fotó: Vadnai Szabolcs

Fotó: Vadnai Szabolcs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top