nlc.hu
Sztárok

Ismerd meg Szabó Kimmelt Tamást

Made in Hungárián túl: ismerd meg a 35 éves Szabó Kimmel Tamást

Szabó Kimmel Tamás csak 35 éves, de több tucat filmben, sorozatban színházi szerepben és még műsorvezetőként is bizonyította, mit tud. Te mi mindent tudsz még róla?

Nem vitás, rendkívüli tehetség

Szabó Kimmel Tamás a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumba járt. Majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, zenés-színész szakon végzett. Mesterei Novák Eszter, Ascher Tamás és Zsótér Sándor voltak. Az egyetem elvégzése után játszott Szolnokon, Kaposváron és a József Attila Színház tagja volt egy évig. 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház tagja volt. Eljátszhatta – többek között – a Hamlet címszerepét.

Boldog házasságban él

Szabó Kimmel Tamás 2013-ban nősült meg, felsége Anna. Két gyermekük született, egy kisfiú és egy kislány. A színész féltve óvja a családját a nyilvánosságtól, közösségi oldalán is csak apró részleteket mutat meg róluk.

Műsorvezetőként is megmutatta, mit tud

Szabó Kimmel volt egyébként a műsorvezetője az Amerikában elképesztő sikeres, itthon egy évadot megélt Voice tehetségkutatónak is, ám sok kollégájával ellentétben akkor is igyekezett elzárkózni azoktól a cikkektől és riportoktól, ahol a lakását vagy a főzőtudását kell mutogatni.

Tudj meg mindent Szabó Kimmel Tamásról

Szabó Kimmel Tamás magánéletéről és családjáról ritkán beszél. Fotó: Szabó Kimmel Tamás/Instagram

„A Voice-ot azért vállaltam, mert nagyon izgalmas feladatot láttam benne. Egy világszínvonalú műsorban, ahol a tehetségen van a hangsúly, úgy gondoltam, remek dolog részt venni. Nagyon sokat tanultam például a koncentrációról…” – mondta akkor a HVG-nek.

A legismertebb filmek, amelyekben Szabó Kimmel Tamás szerepelt

Egyértelműen a Megy a gőzös, a Made in Hungaria, és a Pappa Pia. A legnagyobb elismertséget és országos ismertséget talán a Made in Hungaria hozta el a számára, amiben Fenyő Miklóst formálta meg.

Hangot ad a véleményének, ha kell, megvédi magát

A Mintaapák sorozatból való távozása nem sikerült zökkenőmentesen. A TV2 állítása szerint a színésszel emberi és magatartásbeli problémák akadtak, ezért váltak meg tőlük. Szabó Kimmel Tamás megvédte magát, és  közösségi oldalán reagált erre, miszerint egyáltalán nem érti a felvetést egykori munkáltatója részéről, de nem akar belemenni a sárdobálásba.

Olvass még többet Szabó Kimmel Tamásról:

(Nyitó kép: Szabó Kimmel Tamás/Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top