Emlékeztek még azokra a boldog időkre, amikor szívdobogva vártuk, hogy megjelenjen a Popcorn magazin aktuális havi száma, és boldogan celluxoztuk ki a közepén található posztereket kedvenceinkról a szobánk falára. A mai gyerekeknek nyilván tök röhejes, hogy mi annak idején ilyen lassú, offline világban éltünk, és bár az internet, a mobiltelefon és a wifi csodás dolgok, mi azért nosztalgiával emlékszünk vissza azokra az évekre, amikor mindezt még nélkülöznünk kellett. Kedvenceinket sem hallgatthattuk még Spotifyon és nem nézegettük a klipeket YouTube-on, hanem lesben álltunk a tévé mellett, amikor az MTV slágerlistája ment, hogy ha jön valamelyik kedvenc dalunk, legalább videókazettára felvehessük.
Abban az időben az A-ha zenekar – amit máig a legsikeresebb norvég zenei exportnak tekintenek – volt az egyik a legnagyobb kedvencek közül.
Morten Harket, Paul Waaktaar-Savoy és Magne Furuholmen 1982-ben alapította meg a főként szintipop és new vawe műfajban alkotó A-hát, és a világhír az évtized közepén érte utol a bandát. Legsikeresebb daluk, a Take on me máig a retró zenét játszó csatornák nagy kedvence. A dalhoz készült klip egyébként korszakalkotónak számított. A csinos, fiatal lány és az életrekelt képregényfigura szerelméről szóló videó minden képkockáját külön átrajzolták és átszínezték. Az 1986-os MTV Music Awards díjkiosztón aztán a srácok nyolc jelölésből hatot megnyertek, ami azt jelentette, hogy kétszer annyi elismerést zsebelhettek be,, mint Michael Jackson Thrillerje, és többet mint bármely más előadó a díjkiosztó addigi három éve alatt összesen.
A Take on me az A-hát az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100 csúcsáig repítette, az Egyesült Királyságban pedig a kislemezlista második helyezését érte el. Ez óriási dolognak számított, és máig is az, hiszen az A-ha lett az első zenekar, amelynek valamelyik száma az amerikai kislemezlista élére került.
De nemcsak ezzel alkottak ők egyedülállót: máig ők az egyetlen nem brit vagy amerikai zenekar, akik egy James Bond-filmhez főcímdalt írtak. Konkrétan a Halálos rémületben című Bond-film betétdalát, a The Living Daylights-ot köszönhetjük nekik.
És egy Guinness-rekord is az övék volt 26 éven át, 1991 és 2017 között. Ők voltak ugyanis a legnagyobb fizető közönséget produkáló élő koncert előadói 198 000 nézővel a Maracanã Stadionban, Rio de Janeiróban.
Az évtizedek során többször megesett, hogy felfüggesztették tevékenységüket hosszabb-rövidebb időre, de végül mindig jött valami olyan felkérés vagy évforduló, melynek tiszteletére megint összeálltak. Kétszer kaptak meghívást a Nobel-békedíj tiszteletére rendezett koncertre – 1998-ban, majd 2001-ben – 2004-ben könyvet adtak ki „The Swing of Things” címmel, amelyhez egy CD is járt, korai demóik anyagaival. Ráadásul ebben az évben ünnepelte az A-ha 20. születésnapját, melynek tiszteletére új kislemezgyűjteményt dobtak piacra The Definitive Singles Collection 1984–2004 címmel.
2009. október 15-én a csapat – immár többedszer – bejelentette, hogy egy 2010-es világkörüli koncertturnét után feloszlanak. Magne Furuholmen egy interjúban azt is elárulta, hogy szívbetegségben szenved.
Legközelebb 2011. augusztus 21-én léptek fel Oslóban a norvégiai terrortámadások áldozatai emlékére rendezett koncerten, utána egy ideig szólókarrierjükre koncentráltak a tagok. Mortennek két stúdióalbuma jelent meg, Paul több dalt adott ki a nagyközönség számára, Magne pedig 2012-ben a „The Voice – Norges beste stemme” című tehetségkutató műsor egyik mentora lett, és az ő mentoráltja, Martin Halla nyerte meg a versenyt.
Ugyanazon év novemberében az A-ha három tagja lovagi kitüntetést kapott azért, amit a norvég zenében alkottak, méghozzá az első osztályú Királyi Norvég Szent Olaf-rendet. Ez a nagy presztízzsel bíró díj az országért és az emberiségért véghezvitt különleges szolgálat elismeréseként jár.
Nézd meg galériánkban, hogyan festenek a zenekar tagjai most!
A zenekar a mai napig körülbelül 80 millió felvételt (nagylemezt és kislemezt) adott el, több közkedvelt sorozathoz is szolgáltattak háttérzenét a Grace klinikától a Family Guyon át a South Parkig. Zenéikből rengeteg feldolgozás született az évek során, olyan hírességek kölcsönöztek tőlük dallamokat, mint Madonna, a Coldplay, de még a Londoni Szimfónikus Zenekar is feldolgozta a Hunting High and Low-t.
És ha azt gondolnátok a történet mára véget ért, tévedtek: szeptemberben ismét koncertturnéra indul az A-ha, melynek hozzánk legközelebbi állomása Prága lesz, október 28-án.