Mihalik Enikő négy évig volt együtt dúsgazdag francia szerelmével, Vladimir Restoin Roitfelddel. Szerelmüknek pár hónapja már vége, mint kiderül, a gyönyörű modell karácsony környékén szakított párjával, miután már nem működött a kapcsolatuk.
„Barátsággal váltunk el” – árulta el Mihalik Enikő a Best magazinnak. A 33 éves modell a szakítást követően visszaköltözött New York-i lakásába és újragondolta az életét. Időközben a koronavírust is elkapta és felgyógyult belőle. Még az amerikai járvány előtt azonban betoppant életébe az új szerelme.
![Mihalik Enikő újra New Yorkban van](https://nlc.hu/uploads/2020/05/mihalik-eniko-koronavirus-beteg-1024x576.jpg)
Mihalik Enikő New Yorkban szakított a párjával (Fotó: Instagram)
„A párommal, akit egyelőre nem akarok megmutatni, februárban ismerkedtem meg egy közös barátunk házibulijában. Magyar származású, kétlaki életet él New York és Budapest között ingázva” – mesélte Mihalik, aki most úgy döntött 13 Amerikában töltött év után hazaköltözik Magyarországra. Párja irodája az év végéig zárva tart New Yorkban, a modell pedig részmunkaidőben dolgozik egy nonprofit cégnek, amit otthonról is tud végezni.
Javában tart a lakáskeresés, a legjobban egy belvárosi otthonnak örülnének. Enikő örül, hogy újra otthon lehet, és több időt tölthet a családjával. A szüleinek egyelőre még nem mutatta be az új párját.
Mihalik Enikő a jövőbeni terveiről bővebben mesélt a Best magazinnak!
![BEST magazin](https://nlc.hu/uploads/2020/07/001_best2027_1-scaled.jpg)
BEST magazin