Mi történt veled az elmúlt időszakban? Mivel foglalkozol most?
Teljesen civil életet élek, tanár vagyok egy szigetszentmiklósi általános iskolában. Idén hatalmas kihívást kaptam az élettől. Egy ötödikes osztályt viszek, osztályfőnök lettem szeptembertől. A pedagógus szakma nem könnyű, rengeteg munkával jár. Nekünk tanároknak a karantén alatt egy perc megállásunk sem volt. Össze kellett állítani a napi tananyagot, amint elküldtük a feladatokat, már érkeztek is a megoldások. Folyamatos munkát igényelt. Eléggé maximalista vagyok, mindent percízen csinálok. A napokban állítottam ki a bizonyítványokat a gyerekeknek. Az is rengeteg odafigyelést és időt igényelt. Most kezdek el leereszteni kicsit, jöhet egy kis pihenés. Rám is fér, mert nagyon stresszes volt ez az elmúlt időszak. Elfáradtam ebben a tanévben, főleg a végén, amikor otthonról dolgoztunk.
A gyerekek hogyan fogadtak téged, mint tanárnénit, aki korábban a tévében szerepelt?
Többségük nem látott, mert akkor még kicsik voltak, de persze a szülők megismertek. Az órán sokszor hangzott az el, hogy „Judit néni meséljen nekünk a forgatásokról és az időjárás-jelentésről”. Nagyon aranyosak, és tényleg kíváncsiak a történeteimre. Soha nem volt semmilyen rossz tapasztalatom a tévés szereplés miatt. De persze minden csoda három napig tart, ez is az volt. Most már mindenki megszokta ezt a helyzetet.
Onyutha Judit a lányával, Pannival (Fotó: Onyutha Judit)
Jól érzem, hogy lubickolsz a tanári szerepben?
Igen. Ez a végzettségem, és mivel szeretem a gyerekeket a munkámat is. De az egyik legnehezebb kihívás is az életemben. Az osztályfőnöki feladat az elején kicsit megrémített. Szinte minden pillanatban rendelkezésre kell állnom a gyerekek szüleinek, bármikor ott kell lennem, ha történik valami. Nyilván évek múlva már rutinszerűen fog ez menni, ez volt az első évem osztályfőnökként, és remélem nem csalódott bennem senki. Az a titkom, hogy fiatalos a stílusom, és ezért szeretnek annyira a tanulók. Szerintem én megragadtam a húszas éveimnél gondolatban. Hiába vagyok negyvenhat éves, nem érzem magam annyinak. Jó, hogy ennyi gyerek vesz körül, jót tesz a lelkemnek.
Nem vágysz vissza a média világába?
A folyamatos interjúzás és a mindenki előtti családi élet nem hiányzik. Az a része már néha teher volt számomra. Mindig vágytam arra, hogy egy kicsit hadd legyek civil. És sikerült. Bár érdekes módon, amikor a TV2-n futott a Nicsak, ki vagyok? című jelmezes show, akkor a gyerekek folyton kérdezték, hogy én vagyok-e a Panda maci? Akkoriban néhány napot betegszabadságon is voltam, még a kollégák is azt hitték, hogy biztosan forgatok. Az adásban is felmerült a nevem, érdekes módon. De nem, nem én voltam. A tévézésből ami hiányzik az maga az időjárás-jelentés. Nagyon szerettem, és sokszor elgondolkozom, ha újra felkérne egy csatorna, igent mondanék-e? Szerintem belemennék… Egyelőre erről nincs szó.
Gondolom ennek a párod és a gyerekeid, Panni és Marci örülnek a legjobban, nincsenek kitéve újságcikkeknek.
A gyerekek már nagyok. A fiam, Marci most megy középiskolába, a lányom, Panni pedig már tizenhét éves. Jó, hogy nem vagyunk most középpontban, igen. Persze nem panaszkodom, mert nagyon jó testvérek és nagyon példamutató gyerekek. Szerencsére jól működünk, mint család. A párommal, Zoltánnal már kilenc éve vagyunk együtt, szinte teljesen átvette az apaszerepet. Rengeteget bizonyított, mindig ott van, amikor kell és a fiam és a lányom is imádja őt.
Sokat segítenek az otthoni teendőkben a gyerekek?
Igen. Mindenkinek van feladata. Amit reggel megbeszélünk, azt meg is csinálják. Ma például a lányom teregetett ki, a fiam vitte le a szemetet és együtt takarítottunk. Igyekszem nevelni őket az önállóságra, bár nagyon nehéz. Iszonyatosan féltem őket, szeretném még burokban nevelgetni mindkettőjüket. Sokszor hozom-viszem őket autóval, és tényleg minden pillanatukról tudok. Zoltánnak van már két nagyobb gyereke, mindig mondja, hogy egy kicsit legyek lazább. De nem megy. Túlféltem őket, ez az én gyengém.
Onyutha Judit a fia ballagásán (Fotó: Onyutha Judit)
Akkor a koronavírus miatt is aggódtál, vagy aggódsz?
Nagyon. Nem is mentünk ki a házból jó pár hétig, betartottuk a karantént. Csak a párom ment dolgozni, mivel ő szakács és neki be kellett járnia az étterembe, ahol házhoz szállításra főztek. Emiatt is sokat aggódtam, féltettem Zoltánt, de szerencsére nem lett baj. A fiam ballagását is megtartották végül, amit szintén végigidegeskedtem. Sajnos ilyen típus vagyok, ezen tudom, hogy változtatnom kellene. De ez az egész helyzet nekem nagyon új, nehéz feldolgozni, hogy mi történik a világban. A második hullámtól egyenesen rettegek. Nagyon remélem, hogy nem következik be egy újabb zárás, mert az nagyon nehéz időszak lenne mindenkinek.
Milyen volt otthon lenni?
Két majdnem felnőtt gyerekkel elég nehéz, de végül mindig megtaláltuk azt az elfoglaltságot, amiben mindenki jól érzi magát. Filmeket néztünk, főleg sorozatokat, amiket imádtunk. A ház körül tevékenykedtünk, bevontam a srácokat mindenbe, amibe tudtam. Amikor pedig tanultak a gyerekek, akkor én is dolgoztam. A tanítás szinte az egész napot elvette. Marcinak és Panninak csak a nyelvtanulásban segítettem, minden más feladatot megoldottak maguktól. Ami nem volt jó, hogy nem igazán figyeltem oda a rendszeres étkezésre, alig mozogtam. Ezért most próbálom rendezni a napokat. Elkezdtem napi háromszor-négyszer enni és újra elkezdek konditerembe járni.
Onyutha Judit és a gyerekek: Panni és Marci (Fotó: Nagy Zoltán)
De te mindig figyelték az alakodra.
Sokszor nem ettem, mert nem volt időm. Olyan ritmusban éltem, hogy elfelejtettem enni. Sajnos ez nem tett jót a szervezetemnek, ugyanis cukorproblémáim lettek. Elmentem egy inzulinrezisztencia vizsgálatra és kiderült, hogy rosszak az értékeim. Az orvos azt javasolta napi ötször egyek keveset, és különféle diétás ételeket állított nekem össze. Ezeket nagyon nehéz betartani, de muszáj. Nem eszem édességet egyáltalán, és kerülöm a krumpli és kenyér fogyasztását is. Ezen kívül újra kezdek mozogni, mert akkor éreztem magam jól a bőrömben, ha edzettem. Negyvenhat évesen egyébként is figyelnem kell magamra.
Zavar a korod?
Nem. A gyerekek világában élve tényleg huszonévesnek érzem magam. Azt viszont látom, hogy már vigyáznom kell, nehogy meghúzzam a derekam, ha emelek valamit, vagy ne egyek puffasztó és csípős vagy túl hagymás ételeket, mert nem bírja a gyomrom. Ezek a korral járnak, amiért régen csodálkoztam a szüleimnél, most nekem is figyelnem kell. Most már én is érzem, hogy nem úgy működik már a testem, mint régen.
Onyutha Judit és Zoltán már 9 éve alkotnak egy párt (Fotó: Onyutha Judit)
A párod viszont imád téged. Milyen a kapcsolatotok?
Nagyon jó. Kicsit hiányzik, hogy nem tudtunk az utóbbi időben kettesben elutazni. És ez úgy tűnik még mindig várat magára, ki tudja mi lesz a Koronavírus miatt. Családi nyaralást viszont tervezünk. Bár nagyon félek a betegségtől, mégis rávettem magam, hogy utazzunk el Baktalórántházára, ahol sokszor jártunk már korábban. Remélem sikerül eljutnunk oda és végre kicsit kikapcsolódnunk…
