nlc.hu
Sztárok
Istenes László életmódot váltott

Istenes László komoly döntést hozott

Istenes László fél évvel ezelőtt határozta el magát.

Istenes László a napokban lett négyszeres nagypapa. A Mokka műsorvezetője fél évvel ezelőtt pedig azt is elhatározta, hogy életmódot vált – írja a Bors nyomán a Blikk.

Istenes László életmódváltása

Istenes László nem bánja, hogy életmódot váltott. Fotó: smagpix/Olajos Piroska

„Tavaly decemberben egy belföldi szállodában pihentünk a családommal. A hotelben éppen vegetáriánus menüt szolgáltak fel, ami annyira ízletes és változatos volt, hogy igazából fel sem tűnt, hogy húsmentesen étkezem. Ezután határoztam el, hogy életmódot váltok, amihez azóta is, több mint fél éve tartom magam” – mondta Istenes László, aki úgy gondolja, hogy a vegaságával kinyílt a világ előtte, és egyáltalán nem éli meg lemondásnak az új életmódot.

Olvass még Istenes Lászlóról:

(Nyitó kép: smagpix/Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top