Liptai Claudia párja szeretné, ha gyerekei továbbvinnék a hivatását

nlc | 2020. Július 26.
Pataki Ádám családjában az üzlet immár három generáció óta jelen van, és ha rajta múlik, a jövőben is így marad ez.

„Szeretném, ha folytatódna a hagyomány” – idézi a Blikk Pataki Ádám cukrászmestert, aki bár mindennél jobban szeretné gyermekeinek továbbadni a cukrászat szenvedélyét, azt is tudja, nem kényszerítheti gyermekeire az üzletet.

„A nagyszüleim és a szüleim generációjának még az volt a természetes, hogy követték egymást, ám ez ma már máshogy megy” – mondja Pataki Ádám, aki szerint a napi 12-16 óra munkához szükség van az érdeklődésre és a nagyfokú elhivatottságra is. Bevallotta, célzottan nem trenírozza gyerekeit, de szeretné, ha egyszer majd átvennék a cukrászdát.

Mint kiderült, ikerlányai, sőt, Liptai Claudia lánya, Panka is sok időt tölt itt, de kisfia, Marci is nagyon érdeklődő. „Csináltunk már együtt süteményt, sőt, nemrég végignéztem, ahogy Marci marcipánnal gyurmázott”idézi a lap Pataki Ádámot, aki mindig elfogódottan nézi, ha gyerekei kiveszik a részüket a cukrászda körüli teendőkből.  

A cukrászmester egyébként elárulta azt is, ő maga 13 éves lehetett, mikor dolgozni kezdett a családi üzletben. „Édesapám ekkor bízott meg először azzal a feladattal, hogy zárjak be, ami hatalmas felelősség volt. Persze, nekem is voltak más álmaim, pilóta szerettem volna lenni, aztán zenész, de csak itt kötöttem ki.”

Olvass még többet Liptai Claudiáékról az nlc-n: 

Exit mobile version