nlc.hu
Sztárok

Polgár Árpád és Polgár Tünde a Love Bistro kapcsán meséltek

Futó kalandnak indult Polgár Árpád és Polgár Tünde kapcsolata

Polgár Árpád a feleségével, Polgár Tündével indul a páros főzőversenyben. A Love Bistro forgatásán sok részlet kiderült a magánéletükről is.

Ahogy a sajtótájékoztatón ígérték a készítők, a Love Bistro inkább a párkapcsolatokról szól majd, mint magáról a főzésről. Az már a próbafőzések során is kiderült, könnyű lemérni egy egyszerű palacsintasütésből is, milyen a párok közötti összhang és hogyan működnek együtt. Például kiderült, hogy Polgár Árpád a felesége, Polgár Tünde mellett csak kukta lehet a konyhában. 

Polgár Árpád és Polgár Tünde a Love Bistro versenyzői voltak már az első héten

A Love Bistro első hetén bizonyíthatott Polgár Tünde és Polgár Árpád (Fotó: Sajtószoba)

A Masterchef VIP2 adásaiból is kideült, Tünde komolyan veszi a versenyt és a főzést. Most a Love Bistro próbafőzése kapcsán azt is elárulta, hogy híres séfek konyhájában leshette el a fortélyokat, többek között például Gordon Ramsay-től. Ellenben a párja inkább amatőr, és egyszerűen csak élvezi a főzést, a konyhában azonban ugyanolyan jól megértik egymást, mint a hétköznapokban, meglátszik az együtt töltött 21 év

“A jó házasság nem egy tábortűz, hanem sok kicsi szikra. Egy soha el nem készülő festmény, amin minden nap dolgozni kell. Mi 21 éve minden nap teszünk azért, hogy a szikra mindig égjen. Beszèlgetèsekkel, vitákkal, sok humorral, egymás támogatásával, közös cèlokkal. A házasság egy olyan èlmèny, ami ha jól gondozzuk, minden nap ad valami csodásan megszokottat, mègis ùjat” – írta korábban Tünde a közösségi oldalán, és most együtt azt is elmeslték, hogyan kezdődött a kapcsolatuk egy autóversenyen, ahol Árpád azt gondolta, Tünde kikezdett vele. 

“Fölkért tándolni, néztem, hogy egy ilyen fiatalab csaj felkér, hát megkérdeztem, kiféle-keféle?” – kezdte a műkereskedő, aki sajnálta, hogy aznap nem történt még semmi közöttük.

“Idővel erősödött meg a kapcosltunk, az elején gyengének nézett ki, egy ilyen labilis, futó kaland, akit nem az első, de a harmadik nap már meg lehet kettyinteni. aztán mégis az lett belőle, hogy az igazit találtam meg.”

Sem Polgár Árpád, sem Polgár Tünde nem jött zavarba a kamerától: 

A Love Bistro a magánéletről is szól: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése