nlc.hu
Sztárok

Curtis maradt a közös lakásban

Curtis maradt a közös lakásban, a felesége hazaköltözött a szülői házba

Curtis és Kriszti békében váltak el, a rapper gyermekének anyja hagyta el a közös lakást.

Curtis és Kriszti három évvel ezelőtt jöttek össze, tavaly született meg a közös gyermekük, Doni. A nő kitartott férje mellett a rosszabb időkben is, azonban – mint tegnap kiderült – hónapokkal ezelőtt elmúlt a szerelem, és végül az elválás mellett döntöttek. Elárulták, békében váltak el és szeretetben nevelik közös fiukat. A Ripost kiderítette, hogy Curtis maradt a közös lakásban, Krisztike pedig hazaköltözött a szülői házba.

,,Eleinte nem vettünk észre semmit, de aztán feltűnt, hogy Krisztike kocsija állandóan itt parkol, és a lépcsőházban is gyakran megfordult. Amikor aztán egyik hétvégén feltűnt Curtis, elvitték a kisfiút a játszótérre, majd Curtis egyedül távozott, Krisztiék pedig itt maradtak, egyértelművé vált, hogy valami nincs rendben közöttük. Azóta ez rendszeresen megismétlődik, Curtist már többször láttuk itt” – mondta egy szomszéd a lapnak.

kriszti és curtis

Kriszti és Curtis (Fotó: Instagram)

Curtis és Kriszti egyetértésben nevelik a fiukat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top