nlc.hu
Sztárok

22 kilót fogyott Molnár Zsolt

22 kilót fogyott Megyeri Csilla párja, hat kockát villantott Molnár Zsolti

Megyeri Csilla szerelme egy fogadás miatt szabadult meg 22 kilótól.

Megyeri Csilla korábban már beszámolt róla, hogy a szerelme májusban kezdett bele a diétába, hiszen egy fogadás miatt szeptember elsejére top formába kellett kerülnie. A modell elárulta, Zsolti betartja az étkezésre vonatkozó szabályokat, emellett pedig napi kétszer edz, ami meghozta a hatását: most, pár nappal a fogadás vége előtt megvillantotta kockás hasát a Csilla párja, ráadásul egy előtte-utána fotót is posztoltak.

View this post on Instagram

Zsoltitól engedélyt kaptam🙈 és egyébként is megszerettem/szerettük volna osztani Veletek, mert mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy megcsinàlta azt, amit a fejébe vett💪🏼 Áprilisban, egy bolondos házibuliban @molnarzsolt1983 fogadott egy kedves barátunkkal (ez a nyár nálunk a fogadásokról szólt)😅 – röviden a lényeg: szeptember 1-ig 6, azaz hat❗️ darab kockát kell villantania. Zsolti azt mondta, hogy már csak azért is megcsinálja 💪🏼 a másik fél pedig erősen kételkedett benne. A fogadás tárgya egy utazás volt – szóval Zsolti erősen motivált volt.😎 Májusban elkezdte a kemény diétát, és a karantén után a napi kétszeri edzést a szemelyedzője segítségevel @laszlo.partl.trainer -rel (legtöbbször korán reggel, majd késő este járt a @victoryfitnesshu -be ) Az utolsó napok, sőt – az utolsó egy hét elég kemény volt, már nekem is az ideigeimre ment… – volt, hogy arra keltem éjszaka, hogy ő hangosan kínlódik, mindjárt meghal… 🤦🏻‍♀️🤭 (persze átéreztem, ezért próbáltam türelmes lenni) Kb. 22kilótól szabadult meg ezalatt a néhány hónap alatt, és a kockákat is szépen oda pattintotta a hasára. Tényleg szó szerint megszenvedett érte, de a lényeg, hogy megcsinálta. 👏🏼👏🏼👏🏼❤️ Reméljük ezzel másokat is tud majd motiválni, mert semmi sem lehetetlen csak akarni kell. De azt nagyon! Büszkék vagyunk Rád Babeee!!🔝🔝🥰❤️❤️ Az első kép áprilisban készült, azon a bizonyos éjszakán, amikor a fogadás kezdetét vette… (mondhatni, már majdnem megszult a Zsolti)😂 a másik képet pedig tegnap dokumentáltuk, augusztus 29-én) ✔️ Bravo! Bravo! Bravo! 🙏🏼🙏🏼🙏🏼 Így kell ezt csinálni 💪🏼 @molnarzsolt1983

A post shared by CSiLLa MEGYERI (@csillamegyeri) on

,,Zsoltitól engedélyt kaptam és egyébként is megszerettem/szerettük volna osztani Veletek, mert mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy megcsinálta azt, amit a fejébe vett. Áprilisban, egy bolondos házibuliban Zsolti fogadott egy kedves barátunkkal (ez a nyár nálunk a fogadásokról szólt) – röviden a lényeg: szeptember 1-ig 6, azaz hat darab kockát kell villantania. Zsolti azt mondta, hogy már csak azért is megcsinálja. A másik fél pedig erősen kételkedett benne. A fogadás tárgya egy utazás volt – szóval Zsolti erősen motivált volt” – kezdte Megyeri Csilla a közösségi oldalán, majd azt is elárulta, hogy 22 kilót adott le a szerelme kemény diétával és sok edzéssel. 

Megyeri Csilla és Zsolti kapcsolata:

megyeri csilla és zsolti

Megyeri Csilla és Molnár Zsolti (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése