nlc.hu
Sztárok

Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella elköltözött otthonról

Nagyon készült erre: elköltözött otthonról Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella

Az elmúlt 19 évben elválaszthatatlanok voltak, Kiszel Tündének ezért nehéz volt búcsút vennie a lányától, aki másik városba költözik.

Hunyadi Donatella megkezdte a felsőfokú tanulmányait, ami sok változást indított el. Kiszel Tünde 19 éves lánya tudatosan választotta a Szegedi Tudományegyetemet, és már el is költözött a dél-alföldi városba

„Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy a kislányomat felvették a Szegedi Tudományegyetem művészeti karára, klasszikus ének szakra. Úgy gondolom, úgy érzem, hogy nagy dolog, sok munka van benne” – mesélte a Fókusz riporterének Kiszel Tünde az utazás előtti közös anya-lánya hétvégén. 

Kiszel Tünde és Hunyadi Donatella

Kiszel Tünde és Hunyadi Donatella nemrégiben együtt nyaraltak Olaszországban (Fotó: Instagram) 

„Ingázni fogok Szeged és Budapest között, az órarendemet úgy állítottam be, hogy a lehető legkevesebb időt legyek majd lent. Nyilván bent legyek minden órán, tehát ne hiányozzak, de be tudtam úgy osztani, hogy három-négy napot legyek Szegeden, és utána jövök vissza Budapestre” – ezt már Donatella mesélte a velük készült riport során. Az elmúlt 19 évben gyakorlatilag elválaszthatatlanok voltak, Tünde szerint az érzelmi szál köztük nagyon erős, szinte már baráti, és örül annak, amiért Donatella megtiszteli őt a bizalmával. Mint kiderült, érzelmi szál ide vagy oda, a lánya tudatosan választotta a szegedi egyetemet, elsősorban az ott tanító tanárok miatt döntött az ottani iskola mellett. Donatella egy barátnőjénél lakik majd, és már nagyon várja a környezetváltozást. 

„Nekem ott van nagyon sok barátom, egyáltalán nem félek ettől az egésztől, vagy hogy egyedül fogom magam érezni.”

A Fókusz felidézett néhány régi emléket is, ilyen kisgyerek volt Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella:

Hunyadi Donatelláról már nem csak Kiszel Tünde miatt beszélnek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése