nlc.hu
Sztárok
Stohl Luca az apjáról

Stohl Luca nem akar az apja hibájába esni

Őszintén elmondta, mi az, amit semmiképp nem akar úgy csinálni, mint Stohl András.

A műsorvezető-táncművész Stohl Luca a közelmúltban Szily Nóra és Kárpáti Rebeka társaságában részt vett Yvonne Dederick Pályakezdő Milliárdosok című könyvbemutatóján, ahol őszintén beszélgettek a meghívottakkal, többek között a példaképeikről is.

Minden időszakban valaki más volt a példaképem: tizenhét évesen, két évvel a diploma előtt majdnem abbahagytam a táncművészetit. Akkor derült ki, hogy gerincsérvem van, azt éreztem, hogy minden máshoz több kedvem van, mint reggel fél nyolckor kontyba kötni a hajam és balettozni. Aztán jött egy mesternő, aki megismertetett egy új stílussal, és azt éreztem, hogy wow. Ezért kezdtük el” – idézi Stohl Lucát a Borsonline.

A fiatal műsorvezetőnek a televíziózásban Zele Kriszta volt a példaképe, és mint elmondta, édesapját is mindig példának, példaképnek tekintette, még akkor is, ha vannak dolgok, amiket máshogy csinál, mint ő. „Természetesen az édesapám is példa: biztos sok rossz dolgot el lehet róla mondani, de azt senki sem vitatja, hogy olyan munkabírása van, 20 vagy 25 év után is, ami ámulatba ejtő” – mondta Luca, aki egyáltalán nem vágyik Stohl András népszerűségére és magánéletét sem adja ki úgy, mint színész édesapja.

Olvass még többet Stohl Lucáról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top