nlc.hu
Sztárok
Tóth Andit pszichológus segítette

Tóth Andi: pánikrohamok gyötörtek

Tóth Andi korábban még nehezebben küzdött meg a problémáival, azt sem tagadja, volt időszak, amikor szakember segítségét kérte.

Tóth Andi a nyilvánosság előtt nőtt fel, a hirtelen jött ismertséggel pedig nem mindig tudott mit kezdeni. A fiatal énekesnőnek a családja nélkül kell és kellett helyt állnia, de mint mondja, ez nem mindig sikerült.

„Budapesten egyedül kellett birkóznom a problémáimmal. Megviselt, ha bántottak. Eleinte nem értettem, hiszen én nem ilyen életről álmodtam. Hátba szúrtak a barátaim, kifacsartak a szerződéseim… Lassan annyira eldurvult a helyzet, hogy pánikrohamok gyötörtek, három évig a pszichológusom volt a legjobb barátom. Nem akartam nyugtatókon és kedélyjavítókon élni, elhatároztam, hogy önerőből, józanul oldom meg a nehézségeket, és falakat vontam magam köré. Muszáj volt megőriznem a józan eszem. – Állítja, ma már leperegnek róla a durvaságok. – Olykor azért meg-megsérülök, de végül valahogy mindig összerakom a lelkem darabkáit” – vallotta a Story magazinnak Tóth Andi.

A teljes interjút a Story magazin friss számában olvashatjátok:

Story magazin legrisebb számában Tóth Andi, Császár Előd, Steiner Kristóf

Tóth Andinak három évig a pszichológusa volt a legjobb barátja

Olvass még Tóth Andiról az nlc.-n:

(Nyitó kép: TV2.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top