Tizenegy hónappal az első randijuk után Dallos Bogi és Puskás Peti a Story magazinnak mesélte el szerelmük történetét. „Az előválogatók felvételei után általában mi ketten voltunk azok a mentorok közül, akiknek még volt kedve beülni valahova egy italra, közösségi életet élni. Rengeteg időt töltöttünk együtt, így szép lassan elkezdett kialakulni közöttünk valami – ami nekem feltűnt, Boginak azonban nem” – mondta el a 35 éves énekes. Dallos Bogi a találkozásainkra mindig elhívta a barátnőit, hogy Peti még véletlenül se gondolja azt, hogy ami köztük van, túlmegy a barátság keretein. Puskás Peti azonban nem adta fel.
A Forbes-listára is felkerült fiatal énekesnő azonban egy idő után érezte, valami vonzza a 12 évvel idősebb fiúhoz. „Feltűnt, hogy nagyon jól érzem magam vele, (…) de magamnak se mertem beismerni, hogy több van köztünk barátságnál” – árulta el Bogi, azonban tudván, hogy Peti nagy csajozó volt, nem akart felkerülni a listájára. Az énekes azonban kitartóan szerette volna bebizonyítani neki, hogy amire vágyik, nem egyéjszakás kaland, így az ostrom egyre hevesebb lett: virágcsokrokat küldetett Boginak, biciklit vett neki, sőt a szüleinek is bemutatta. Majd egy x-faktoros stábbulin végül összejöttek.
„A buli után átjött hozzám. Semmi sem történt köztünk, de jó érzés volt együtt elaludni és felébredni. Az azt követő héten végig randiztunk, moziban és hajókiránduláson voltunk, végül megtörtént az első csók is. Az érdekes az, hogy még az első hivatalos randink előtt összeköltöztünk, hiszen az első együtt alvásunk óta együtt élünk” – mesélte Bogi.