nlc.hu
Sztárok
VV Fanni 5 millió forintja

VV Fanni 5 millió forintot rejtett el, ez lesz a pénz sorsa

Ötmillió forint volt VV Fanni lakásán, de a gyanúsított nem vitte el a pénzt. Fanni szüleihez kerülhet az összeg.
VV Fanni

Novozánszki Fanni ügyében nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják B. Lászlót, ám a férfi nem vitte el a VV Fanni lakásában talált 5 millió forintot – írja a Blikk.

Fanni barátnője, H. Hajnalka az ügy múlt heti tárgyalásán azt mondta a Fővárosi Törvényszéken, hogy szerinte B. László az eldugott milliókért mehetett aznap este Fanni lakására. A pénz nem is volt nagyon elrejtve, de nem vitte el. A rendőröket segítve Hajnalka találta meg a szekrényben, majd hivatalból lefoglalták.

A pénz bűnjel, ám amikor már nincs rá szükség, kiadják a jogos tulajdonosnak vagy a hozzátartozónak. Könnyen lehet, hogy már Fanni édesanyjánál van a pénz, de ha erre nem is került még sor, biztosan a szülők öröklik majd.

Kérelemmel az ügymenet során is megkaphatják az összeget VV Fanni legközelebbi hozzátartozói, de legkésőbb az ügy lezárásakor, az ítélettel erről is döntenie kell a bíróságnak.

Még több cikk VV Fanni ügyéről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top