nlc.hu
Sztárok

Pély Barna megsértődött

Pély Barna megsértődött, amiért ő esett ki – nem ért egyet a zsűrivel az énekes

Pély Barna búcsúzott a Sztárban Sztárból, de nem ért egyet a zsűri döntésével.

Pély Barna tegnapi produkciója, amelyben Ed Sheeran Shape of you című dalát énekelte, nem nyerte el a zsűri és a közönség tetszését sem. Bereczki Zoltán azt kifogásolta, hogy az énekest hallotta, és nem a világsztárt, a külsejét azonban dicsérte. Éppen ezért, nem kapott túl sok pontot, végül pedig Miss Mood és közte kellett döntenie a nézőknek – Pély Barna esett ki, éppen azután, hogy visszatért a betegségből. A Mokka vendége volt ma reggel, ahol látszott, hogy nem tetszett neki, amit az ítészek mondtak.

„Előbb-utóbb mindenkinek ki kell esnie a versenyből… (…) Én egyáltalán nem értek egyet a zsűrivel, de ezért jó az élő műsor. Üzenném a zsűritagoknak, hogy nagyon aranyosak, kedvesek, de bármelyikük covidos lesz, akkor beülök a helyükre, hiszen még mindig él a szerződésem” – kezdte az interjút Pély Barna, aki azt is elárulta, hogy ő nagyon szerette ezt a produkciót. 

„Ez egy nagyon jó kis produkció volt, én azt gondolom, hogy nem nagyon tudnám jobban megcsinálni. Szerintem jó volt, és ennyi. Nem egy ilyen bonyolult sztori. (…) Az ének részéről egyáltalán nem volt szó, ahogyan a kiejtésről sem. Egyáltalán nem volt szó arról, hogy milyen készségekkel rendelkezik az előadóművész. (…) Nincs semmiféle rossz érzés bennem, de egy biztos, hogy van egy csomó dolog, amire úgy oda lehet figyelni, hogy elegánsan elmondja az ember, akkor is, ha nem tetszik…” – zárta a szavait a Sztárban Sztár-énekes.

pély barna ed sheeran

Pély Barna a Sztárban Sztárban (Fotó: TV2)

Ez is érdekelhet: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése