Kemény szavakat fogalmazott meg Gáspár Evelin a Life Tv-n. A Bréking című műsor csütörtöki adásában szóba kerül a gyermekvállalás témája is. Gáspár Evelin közölte, hogy ő márpedig nem akar gyermeket vállalni, és felkészült arra, hogy egyedül élje le az életét.
„Te például érzed azt, hogy jó anya leszel-e vagy nem?” – tette fel a kérdést Berki Krisztián Gáspár Evelinnek, mire ő így válaszolt: „Én nem akarok gyereket, konkrétan. Nekem nem kell. Nem akarok hosszú életutat…”
Evelin nyolc éves kora óta mondja szüleinek, hogy ő nem fog gyereket vállalni. A Blikknek meg is indokolta a műsorban elhangzó szavait.
„Az első negatív élmény ezzel kapcsolatban a húgom születése volt, akiről kevesen tudják, hogy lombikbaba volt, és a szüleim sokat küzdöttek érte” – árulta el a mindig jó formában lévő fiatal. Gáspár Evelin a párkeresés miatt is döntött úgy, hogy nem vállal gyereket. Mint mondta, nehéz olyan valakit találni, akinek szülne, a férfiak általában hazudnak és átverik az embert. Rengeteget csalódott már bennük.
Gáspár Győző csalódottan vette tudomásul lánya döntését. „Nem tudok erre mit mondani” – jegyezte meg a bulvárlapnak szűkszavúan.