nlc.hu
Sztárok

Szulák Andrea akkor és most

Íme a bizonyíték, hogy Szulák Andrea egyszerűen nem öregszik

Szulák Andrea valamikor rátalált a fiatalság forrására, mert a 20 évvel ezelőtti képen is pont úgy néz ki, mint ma.

Szulák Andrea a rajongók szíve csücskében él, nem véletlenül, hiszen szókimondásával és közvetlenségével valóban egyedülálló jelenség a hazai sztárok között. Ha véleménye van, azt meg is mondja, ezt pedig az emberek díjazzák, és örülnek, hogy őszinte szavakat hallanak Szulák Anditól. Nemcsak a mondandójában, de tetteiben is önazonos a művésznő, ahogy egy interjúban fogalmazott:

Úgy élem az életemet is, hogy ne legyenek benne fura áltörténetek és gerjesztett sztorik. Az van, ami van, és azt felvállalom, erről pedig olvashat bárki. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nem teregetem ki, de nem is titkolom – van különbség.

Színészként és énekesként is parádés alakítást nyújt Szulák Andrea a színpadon, egy időben pedig rendszeresen láthattuk a tévében is. A művésznő a spontaneitásával és a jókedvével általában leveszi a lábáról a környezetét, de azért akad olyan téma, ami őt is kihozza a sodrából. Ilyen például az, ha valaki azt mondja, hogy 40 felett már nem nézhet ki jól egy nő, ahogy ez megtörtént Szulák Andreával egy tévéműsorban: „Ne folytasd, mert fel fogom idegesíteni magam ezen! Mi az, hogy nem tesz jót, ha idősödik? Mi tesz neki (a nőnek) jót? Ha felvarratja, meg leszívatja? (…) Ez a világ elvárása, hogy 40 felett már kukába kéne kerülni? (…) Nincs abban semmi rossz, ha egy nő megpróbál esztétikus és vonzó maradni. S ha ez nem megy természetes módon, akkor szakemberek segítségét is igénybe veheti. Ám óva intenék minden tinédzsernek látszó nagymamát: ami belül van, azt nem lehet plasztikázni.”

Szulák Andi akkor és most

Balra: Szulák Andrea és Chris Rea 1998-ban a Top-show című műsorban – jobbra: Szulák Andi 2020-ban, 56 évesen (Kép: Szulák Andrea Instagram-oldala)

Szulák Andrea életében a legfontosabb ember a lánya, Rozina, akit igyekszik úgy neveli, hogy segítsen neki kibontakozni, és mindenben érezze a támogatását. Amikor arról kérdezték egy interjúban, milyen a kapcsolata Rozinával, szívmelengető választ adott: „Próbálom őt a szeretetemmel megvédeni és felvértezni olyan erővel, hogy amikor majd el kell engednem a saját útjára, amit már most próbálgatunk, ne hirtelen kapja az élettől a pofonokat. Sokat szelídültem általa. Olyanok vagyunk, mint a jin és a jang, a két erő, amely egymást kiegészíti. Egymás nélkül a létezésünk értelmét veszti. Imádom a lányom, igyekszem jó anyja lenni, igyekszem vele kapcsolatban mindent a lehető legjobban csinálni, mégis reggeltől estig azon filozofálok, vajon jó anya vagyok-e.”

Szulák Andrea gyönyörű volt fiatalon

Jobbra: Szulák Andrea áll középen a ’80-as években (Kép: Szulák Andrea Instagram oldala)

Az anyaság kapcsán Szulák Andrea véleménye rendkívül szimpatikus, ahogy az is, hogy egy pillanatig sem érezte azt, hogy a gyerekét be kellene vonnia a hírességek világába, és közszemlére tenni az életét. Az biztos, hogy Szulák Andi nemcsak a fiatalság forrását, hanem a tökéletes egyensúlyt is megtalálta a gyereknevelés és sztárság között: „Azzal haknizni, hogy anyuka vagyok, gáz, hiszen rajtam kívül még millió anyuka van ebben az országban, akik nem abból élnek, hogy ezzel házalnak. A másik dolog, hogy a kislányom nem én vagyok. Ő egy különálló személyiség, egy másik lélek, aki még nincs abban a döntési helyzetben, hogy megszabhassa, mikor látható és mikor nem. Neki nem az a foglalkozása, hogy látható legyen, szemben velem. Én pedig tisztességtelennek tartom, hogy ezt kiteregessem, és kihasználjam.”

Szulák Andi régi fotókon:

Így nézett ki Szulák Andi régen
Megnézem
Összes kép (8)
Így nézett ki Szulák Andi régen

Íme a bizonyíték, hogy Szulák Andrea egyszerűen nem öregszik

Íme a bizonyíték, hogy Szulák Andrea egyszerűen nem öregszik

Így nézett ki Szulák Andi régen
Szulák Andrea nem öregszik
Ilyen volt régen Szulák Andrea
Szulák Andrea régen és most
SZulák Andrea fiatalon
Ilyen szép volt Szulák Andi
Ilyen szép volt régen Szulák Andi
Ilyen gyönyörű volt Szulák Andi
Fotó megosztása:

Kiemelt kép: smagpictures

Akkor és most!

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése