nlc.hu
Sztárok

Istenes László hétköznapjai

Istenes Laci élete fenekestül felfordult

Istenes László négyszeres nagypapa lett, műsort vezet, producer, építkezik, és nem mellesleg rengeteget táncol.

Istenes Lászlónak nincs ideje a lazsálásra. Németországban élő lánya nemrég megörvendeztette a negyedik unokával, amiről közösségi oldalán számolt be.

A büszke, négyszeres nagypapa a TV2 Mokka című műsorának vezetője, a Dancing with the Stars játékosa, és nem mellesleg elfoglaltságai mellett még építkezik is. Az új otthonukba beköltöztek, de még van mit tenni a ház körül is.

„Pár perc, és indulok próbálni, csak előtte még leültem ide egy kávéra. A második éjszakát töltöttük itt az új otthonunkban.  Jó itt… nagyon jó… már most nagyon szeretem, pedig egyelőre még káosz van körülöttünk (ez a képen nem látszik, mert ügyesen fotóztam 😉). Jelenleg még dobozból öltözöm, de egyáltalán nem zavar…  tudom, hogy mostantól minden nap eggyel rendezettebb lesz körülöttünk minden…. Óriásit dolgoztunk családilag. Köszönet és hála a Feleségemnek♥️, aki szinte egyedül csinálta végig az egészet. Persze, ahogy időm engedte, én is próbáltam kivenni a részem. Dolgoztam, próbáltam, a köztes időben pedig csomagoltam, pakoltam, dobozoltam, fuvaroztam, rámoltam, cipekedtem” – vallotta be Istenes László.

Istenes László komolyan veszi a munkát, hétről-hétre keményen gyakorol partnerével a Dancing with the Stars show-jára.

Magánéletéről és párjáról ritkán mesél a tévés, de egy korábbi interjújában kivételt tett:

„Egy válás után nyilván óvatosabb, megfontoltabb az ember, és nehezebben nyit egy új kapcsolat felé, így volt ez velem is. Jelenlegi feleségem, Kata azonban hamar eloszlatta minden kétségemet. Huszonkét éve élünk boldog házasságban, úgyhogy az idő minket igazol. A kapcsolatunk pedig csak szorosabbá vált, amikor 17 évvel ezelőtt megszületett Franci, majd Benedek” – mondta Istenes László.

Istenes László nem áll le

A TV2 Dancing with the Stars – Mindenki táncol című show-műsorában 12 sztár és profi táncpartnereik állnak színpadra hétről hétre. (Fotó: smagpix/Olajos Piroska)

Olvass még a Dancing with the Stars-versenyzőkről az nlc-n!

(Nyitó kép: Istenes László/Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top