nlc.hu
Sztárok

Sean Connery utolsó fotója

Előkerült az utolsó fotó Sean Conneryről

Előkerült az utolsó fotó a 90 éves korában meghalt Sean Conneryről, özvegye pedig beszélt a színészlegenda utolsó óráiról is.
Sean Connery

Kilencven éves korában elhunyt Sean Connery színész. Leghíresebb szerepe James Bond volt, de összesen 90 filmben szerepelt, olyanokban mint a Hegylakó, A rózsa neve vagy az Indiana Jones.

Az Aki legyőzte Al Caponét című alkotásban nyújtott alakításáért Oscar-díjjal jutalmazták, 2000-ben pedig II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. A legendás színésztől producerek, politikusok és kollégák búcsúztak, akik szerint „mindig ő lesz az első és az eredeti James Bond”.

Sean Connery visszavonultan élt a családjával a Bahamákon, és sokat betegeskedett az utóbbi években. A színész halála után a felesége a Daily Mailnek elárulta, hogy az utolsó hónapokban Connery már nem tudott kommunikálni a demencia miatt. Micheline Roquebrune-nel 45 éve voltak házasok, a 91 éves nő beszélt arról is, hogyan hunyt el a színész.

„Ez már nem volt élet neki. Nem tudta kifejezni magát az utóbbi időben. De legalább álmában halt meg, az egész annyira békés volt. Mindvégig mellette voltam, és ő pedig csak elment, ahogy szerette volna”

– mondta Sean Connery özvegye.

A színész halála után előkerült az utolsó fotó is Sean Conneryről. A képen Jason fiával, és annak feleségével, Fiona Uptonnal látható.

(Kiemelt kép: Ed JONES / AFP)

Még több cikk Sean Conneryről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése