nlc.hu
Sztárok
A Barátok közt új színésznője

A Barátok közt új színésznője kiköpött Kiss Ramóna

Simon Boglárkát a nézők a Madách Színház musical sikereiből ismerhetik a nézők, pályája során most játszik először sorozatban.

Kiss Ramóna 2017-ben, tizenhat év után szállt ki a Barátok köztből, ám maradt a csatornánál, és az X-Faktorban tért vissza a színpadra, akkoriban már műsorvezetőként. A színésznő azóta már a TV2-n látható Dancing with the Stars háziasszonya. A Barátok köztben azóta nagy volt a szereplőáramlás, most pedig ismét bemutattak egy új színésznőt, aki nagyon hasonlít az egykori Szentmihályi Zsófira, akit Rami alakított a sorozatban. Nemcsak külsőre hasonlítanak, az életutuk is, hiszen egy év közöttük a korkülönbség, ráadásul a gyermekeik is közel állnak egymáshoz korban

Az új szereplő, Simon Boglárka:

A történetben Maját, egy titokzatos nőt alakít, aki egy pókerbarlangban találkozik Vincével és akivel rögtön egy húron pendülnek. Simon Boglárka rengeteg nagy sikerű musicalben szerepelt, népszerű színésznő, ám ez az első sorozatszerepe. Egyelőre nem tudni, hogy állandó szereplő lesz-e, vagy csak epizódszerepeket vállal, de az biztos, hogy sokat fognak beszélni róla a nézők.

simon boglárka bk

Simon Boglárkának ez az első sorozatszerepe (Fotó: RTL Klub)

A Barátok közt szereplőáramlása: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top