Csaknem egy éve, január óta forog a Katinka c. dokumentumfilm, melynek alkotói folyamatosan nyomon kísérik és rögzítik Hosszú Katinka életét. A hivatalos életrajzi dokumentumfilm a magyar úszófenomén portréja mellett a tokiói olimpiára való felkészülését mutatja be.
2020 bőven szolgált meglepetésekkel: a világjárvány kirobbanása, terjedése, a karantén, a versenyek és az olimpiai elhalasztása óriási kihívás elé állította a többszörös olimpiai bajnok úszót és a film stábját. Hosszú idő óta Katinka és csapata végre újra versenyez, ám az ide vezető út nem volt könnyű – az Iron Lady arról is mesélt, milyen nehézségeken ment keresztül az elmúlt hónapokban.
„Röviddel az intenzív edzések elkezdése után, életemben először pánikrohamot kaptam. Erős szorítást éreztem a mellkasomban, alig kaptam levegőt, ki kellett szállnom a medencéből, elég ijesztő volt. Az utóbbi hónapokban rengeteget vívódtam – nekem nem tett jót a leállás. Nem véletlenül nem tartottam eddig soha szünetet, sejtettem, hogy nagyon nehéz abból visszajönni. Megviselt ez a kényszerű pihenő, főleg lelkileg. Próbáltam a jó oldalát nézni, pihenni, kikapcsolódni, nyaralni, de közben folyamatos lelkifurdalással küzdöttem. Ha néha elmentünk szórakozni, éjféltájt rendszeresen kiborultam, sírtam, azt éreztem, hogy nekem nem ez a dolgom, edzenem kéne, az én helyem a medencében van. Másnap hajnalban rohantam az uszodába, de pár hossz után már nem is tudtam, hogy miért úszom, lehetetlen konkrét cél nélkül kihozni magadból a maximumot.
Az elmúlt hat hónapban kizökkentem a rutinomból, minden felborult az életemben és most rájöttem, hogy nekem a civil élet egy összevisszaság, egy káosz, ami nekem most még nem megy. Megdöbbentett a felismerés, hogy milyen iszonyú nehéz civilként élni. Úgy érzem, hogy nem becsültem eléggé a régi steril életemet, sőt sokszor súlyos tehernek éreztem, hogy ki kell zárnom a külvilágot és csak magamra kell koncentrálnom. Most azzal szembesülök, hogy ez valójában mennyire szuper, ezt a tanítást halljuk mindenhonnan: élj a jelenben, figyelj magadra, ne lógj folyton a neten, a közösségi médián, szakadj le a telefonodról. Most jöttem rá, hogy én milyen kivételes helyzetben vagyok, maga a mentális luxus, ahogy évtizedek óta élek. Nagyszerű érzés, hogy én önmagamnak diktálok, az étkezésemre, a légzésemre, a testemre, a technikámra koncentrálok. A vízben nekem letisztul az élet. Sok és nehéz a napi feladatom, de minden erőmet összeszedve teljesítem őket, és utána nem nyomasztom magam. Minden tőlem telhetőt megteszek és este elégedetten fekszem le” – részletezte Hosszú Katinka, akinek a filmje várhatóan a 2021-es tokiói olimpia után kerül a magyar mozikba.