Scherer Péter: „Van egy kevésbé szerethető oldalam is”

Jól tudom, hogy felváltva forgatod A játszma című filmet és az Apatigris második évadát?

Ezen a héten lesz három nap A játszmából, és háromnapnyi Apatigris. A játszmában fontos szerepet játszom, de nincs benne olyan nagyon sok napom, összesen öt, amiből még négy van vissza, és abból hármat a héten leforgatok. Az Apatigris viszont ötven nap forgatás nekem, egy hosszú menetelés. Mindkét forgatásba bekavart a Covid. Hol egy fodrász betegedett meg, hol egy színész partnere egy színházban… Már mindkét forgatással végeznünk kellett volna, de még mindig dolgozunk emiatt.

Mennyire tartasz attól, hogy megfertőződsz? Nagyon vigyázol magadra?

Mindjárt hatvanas leszek, ezért igyekszem vigyázni magamra, de tény, hogy egy forgatáson sok emberrel találkozom. Tavasszal könnyű volt tartani a karantént, mert a feleségemmel és a kisfiunkkal lementünk a Balcsira. Az egy kertes ház volt, szóval a kertbe bármikor kimehettünk, ami akkor nagyon jól jött. Azt kell mondjam, hogy az utóbbi tíz évünk egyik legjobb tavasza volt. (nevet) Meg tudtuk nézni, hogy borulnak virágba a gyümölcsfák a kertben. Csodás időszak volt annak dacára, hogy az országot nézve ez nem volt annyira jó. Nekem is elmaradt tavasszal több mint nyolcvan színházi előadásom, ami minden szempontból nagyon komoly kiesés. Nekem ez az időszak kicsit olyan volt, mint amit anyámék meséltek a háborúról. Le kellett menniük a pincébe, és akkor ott voltak. Nekünk ehhez képest még jó dolgunk volt, mert nem a pincébe kellett menni, nem szirénáztak és nem bombázott senki. Lehetett olvasni, tévét nézni, kertészkedni, szerepekre készülni. Például elkezdtem Karinthy Utazás a koponyám körüljét zenés monodrámaként feldolgozni, és még megtalálták néhány online munkával is.

Hogy fogadtad, amikor az Apatigris egy epizóddal elindult tavasszal, majd hirtelen a sorozatot az RTL Klub áttette őszre?

Nem esett jól, de megértettem a csatorna döntését, hiszen tavasszal az egész ország megállt, és akkor nem lehetett tudni, hogy mi lesz. Emiatt a sorozat kissé furcsán lett bemutatva: az RTL Most+-on már látható volt az első évad tavasszal, és sokan meg is nézték. Bizonyos szempontból olyan, mintha most vetítenék először, de valójában nem, szóval nem szűzen kerül a nézők elé.

A most forgatott második évadról annyit elmondhatsz, hogy csak a régi karakterek kalamajkái folytatódnak, vagy jönnek azért újak is?

Akad néhány szereplő, aki kimegy a képből, akadnak új szereplők, és persze akad jó néhány régi szereplő, aki maradt a folytatásra is. A kemény mag, vagyis jómagam, a lányaim és az exfeleségem természetesen marad, ott nem lesz változás. Szuper lesz a második évad.

Érintett voltál a tavasz-nyár egyik nagy színészcseréjében, mivel úgy volt, hogy te játszod a Szia, életem című film főszerepét – sőt, egy időben rendezőként is téged emlegettek –, ám végül Thuróczy Szabolcs ugrott be helyetted. Elmondanád, mi történt?

Ez egy hosszú történet, de megpróbálom röviden elmondani. A film Vékes Csaba ötletéből készült, aki eljutott addig a pontig a fejlesztésben, hogy a pályázathoz be kellett írni egy rendezőt. Ekkor felkért, hogy nem volna-e kedvem ezt vele együtt megcsinálni úgy, hogy én rendezném. Az ember ötven fölött már nehezen fog bele új dolgokba, így kicsit megijedtem, még úgy is, hogy színházban már rendeztem, és sok-sok forgatáson voltam, úgyhogy valami fogalmam azért van a szakmáról. Azt mondtam vágjunk bele, de úgy gondoltam, nem fogunk pénzt kapni. Aztán úgy alakult, hogy egyre jobban meneteltünk előre, újabb és újabb vizsgákon jutottunk át. Ezután történt egy nagy váltás, Vajna halála után a Filmalapból Filmintézet lett, és kicsit átalakultak az elvárások a filmmel kapcsolatban. Ekkor már az utolsó fázisban voltunk, csak a zöld lámpára vártunk. A Filmintézet végül azt javasolta, hogy ne én rendezzem a filmet, inkább játsszam el a főszerepet, mert szerintük ez nagyon az én karakterem. Ezzel annyiban vitatkoztam, hogy ez egy nálam jóval fiatalabb karakter, 37 éves figurára lett írva, és én több mint 20 évvel vagyok idősebb ennél. Mondták, milyen fiatalos vagyok, és végül is megfűztek: leadtam a rendezést és elvállaltam a főszerepet. Összeegyeztettük az Apatigrissel, és az volt a terv, hogy március-áprilisban leforgatjuk a Szia, Életemet, utána lesz egy bő hónap szünetem, aztán elkezdjük az Apatigrist. A Covid miatt azonban csúszott minden, a filmforgatás csak június közepén tudott elkezdődni, és augusztus közepén fejeződött be. Emiatt a két produkció összecsúszott két hetet, de ha meg is lehetett volna oldani, hogy mondjuk augusztus nyolcadikán befejezem az egyiket, másnap meg kezdem a másikat, az is túl sok lett volna nekem. A Szia, Életem egy 35 napos mozifilmes forgatás egy kisfiúval, nehéz jelenetekkel, sok koncentrációval, és rögtön utána indult volna egy ötvennapos forgatás az Apatigrissel, és szeptembertől még jöttek hozzá a színházi munkák is. Ezt már nem tudtam volna bevállalni. Végül benne maradtam a filmben, de a főszerep helyett egy kisebb szerepet játszom.

Fogsz te még filmet rendezni, vagy ezt most végleg elengedted?

Nem tudom. Vékes Csabával nagyon közel hozott minket ez a film, még úgy is, hogy végül nem én rendeztem, és a főszerepet sem én játszottam el. Csaba nagyon fűz az ötleteivel, hogy próbálkozzunk. Soha ne mondd, hogy soha!

Az egyik legszerethetőbb magyar színésznek tartanak, nem nagyon hallottam még, hogy másokra rosszat mondtál volna, és úgy tudom, számodra nagyon fontos, hogy szeressenek az emberek. Azért léteznek olyanok, akik nem bírják Scherer Pétert?

Biztosan van ilyen. Rengeteg hibát, kisebb-nagyobb figyelmetlenséget követ el az ember az élete során. Nekem is volt sok rossz lépésem. Én azért egy önző fráter vagyok. Ha valaki közelebbről megismer, ezt azért tudja rólam. Ügyesen kommunikálom a jobbik arcomat a világ felé, de van egy kevésbé szerethető oldalam is. Ha csak a családomat nézem, a nagy színészi önmegvalósításom a feleségem részéről például rengeteg lemondással járt. Sokszor hagytam hiányjelet magam után, például a gyerekekkel való foglalkozásban. Persze igyekszem jó apa lenni, de azért vannak hiányosságaim. Azt nem gondolom, hogy a céljaim elérése érdekében átgázolnék embereken, de mondjuk a barátságok ápolásában sem mindig teljesítek jól. Van egy kedvenc idézetem az egyik Jancsó filmből, amit mi magunk mondtunk a Mucsi Zolival:

Az emberek hajlamosak a körülményekre, a világra, a rendszerre, a társadalmi szituációra vagy a politikára fogni a gyávaságokat és gyengeségeket, és ezek valóban hatnak az emberre, de végső soron mégis az van, hogy olyan törvény nincs, hogy féregnek kell lenned. Igyekszem eszerint élni. Nyilván ebben benne van a szeretetéhségem is, különben nem lettem volna színész.

Ahhoz, hogy valaki színészként ilyen szép és tartós karriert fusson be, valamennyire önzőnek kell lenni?

Nem tudom, hogy önzőnek kell-e lenni, de az biztos, hogy én bizonyos szituációkban önző voltam. Tudom, hogy az önzés ott van bennem, és dolgozom azon, hogy ne uralkodjon rajtam. Az első lépés mindig az, hogy felismerd a hibáidat, és én tudom, hogy ez az én egyik hibám. Aztán elkezdesz velük megbarátkozni. Mucsi Zoli barátom szokta mondani, hogy ami valakiben a legjobb, általában az a legrosszabb is. Szerintem ez egy rohadt jó mondás. Ha valaki mindig pörgős, jó kedvű, optimista, a társaság motorja, az egyik oldalról nézve ez elképesztően jó dolog. A másik oldalról nézve viszont rohadt fárasztó, zajos, hangos, századszor süti el ugyanazt a viccet… Meg kell próbálni normálisnak maradni. Igyekszem. Hol sikerül, hol nem.

Jól gondolom, hogy Jancsó Miklóstól tanultad a legtöbbet a filmezésről?

Jancsó Miki bácsi egy külön fejezet a mi életünkben Zolival. Ő nemcsak a rendezőnk volt, hanem egy fantasztikus ember hatalmas műveltséggel, amihez hihetetlen lazaság párosult. Szokták mondani, hogy a hülyék okoskodnak, az okosak hülyéskednek: Miki bácsi soha nem vette magát komolyan. Ha valami kezdett volna túlságosan komolyra fordulni, mindig jött egy vicc, amivel elütötte a dolgot. Emberségből egy nagyon komoly kurzus volt, amit mi kaptunk tőle. Az élete utolsó 10-12 évében sok időt töltöttünk vele, feljártunk hozzá barátkozni, sörözni, viszkizni, beszélgetni és finom olasz sajtokat enni. Felejthetetlen volt. A filmezésben pedig egészen különleges, amit ő csinált. Rengeteget lehetett tanulni minden mozzanatából és abból, ahogy ő gondolkodott, de az ő agya annyira extrán volt összerakva, és annyira másképp működött, mint mondjuk az enyém, hogy én nagyrészt csak szájtátva ámultam, hogy vele hogyan készül el egy film. Ő nem a hagyományos, hollywoodi módszert követte. Nála nem volt forgatókönyv-tenyésztés, meg olyan szabályok, hogy egy filmbe mikor kell behozni a konfliktust. Miki bácsinál ilyen nem volt, ő ösztönből dolgozott, bármilyen szabályt könnyedén felrúgott, és az ellenkezőjéről is bebizonyította, hogy úgy is jó. Nála nemcsak a filmezésről, hanem a szabadságról tanultam rengeteget. Ha egyáltalán ez tanulható. Világossá tette számomra, hogy az ember egy szabad lény. Az akadémikus filmezést inkább a többi filmes munkám során lehetett ellesni.

Jól gondolom, hogy sok Kapával közös filmedben a rendezők annyira bíztak bennetek, hogy nem kaptatok rendesen kidolgozott forgatókönyvet, csak szabadjára engedtek titeket, hogy hülyéskedjetek a kamerák előtt? Számodra az ilyesmi nem tűnik rendezői lustaságnak?

Megesett ilyen. Az nem jó, ha belöknek minket a semmibe, de ez szerencsére nem sűrűn fordul elő. Miki bácsinál is azok az improvizációink lettek mindig a legjobbak, amiknek az alapja jól meg volt írva, ki volt előtte találva, mi lesz a konfliktus. Akkor tudtunk Kapával igazán jól működni, ha kaptunk ehhez egy bázist, egy jól kidolgozott alapszituációt. Amikor valaki csak annyit mondott nekünk, hogy menjetek a kamera elé és valamit hülyéskedjetek, az mindig parttalan ökörködésbe torkollott. Azok a jelenetek általában a vágószobában végzik. Önmagában az, ha valaki hagyja improvizálni a színészeit, nem lustaság, inkább egy alkotói módszer. Ha egy szituáció ki van rendesen találva és át van gondolva, de a dialógus nincs annyira kidolgozva, akkor, ha a rendező megbízik a színészeiben, hagyni fogja, hogy a saját szájuk íze szerint formálhassák a szöveget, mert ha jók a színészek, az hiteles lesz. Egy ilyen helyzetből érdekes és speciális párbeszédek születhetnek. Színházban is használjuk ezt a módszert darabok fejlesztésére. Megadunk egy szituációt két színésznek, letesszük a kamerát, és megnézzük, mit improvizálnak abban a helyzetben. A felvételből kiírjuk az improvizált szövegeket, összeolvassuk, meghúzzuk, szájra tesszük, ráteszünk még egy improvizációt, és szerencsés esetben a kettőből lesz egy ütős jelenet.

Visszatérve picit az Apatigrisre: elég ritkán készülnek itthon filmek/sorozatok a késő ötvenesek ismerkedéséről, randizási lehetőségeiről, szerelmi életéről. Általában a randizós szerepeket nem a te korosztályod kapja. Üdítő volt ilyen szerepet játszani?

Olyan típusú szerepet játszhattam a Válótársakban és ebben a sorozatban is, ami ténylegesen egy átlagember, és pont ezt szeretem bennük. Imádtam, hogy az Apatigrisben három lányom van, és mindegyiket másképp kell szeretni, másképp kell segíteni, és nem mellesleg ez a pali maga is a szerelmet, a boldogságot keresi. Ilyen szerepet sem filmben, sem színházban nem kaptam korábban. Jó dolog egy valódi átlagembert játszani, és nem mondjuk egy lúzer autószerelőt, akinek mindig olajos a keze a kulcsoktól, vagy egy csoszogó hülyegyereket, mert olyasmit már sokszor játszottam korábban.

Az Apatigris főszerepében akad pár randid. Emlékszel, hogy magánemberként mikor randizgattál utoljára?

Mi 25 éves házasok vagyunk a feleségemmel, vele randizgattam a kapcsolatunk elején. Volt egy 6-7 évünk az első gyerek megszületése előtt, ami alatt rengeteg klassz dolgot csináltunk, kezdve attól, hogy stoppal elmentünk Görögországba a pireuszi kikötőbe, és aszerint választottuk meg, hogy melyik szigetre indulunk tovább, hogy melyik hajó indul előbb. Ha ez randinak számít, akkor ezek nagy kalandok voltak.

Jól tudom, hogy az Apatigris főszerepét egyenesen rád írták? Sokszor fordult már veled elő ilyen?

Köbli Norbi régi barátom, a Made in Hungáriában dramaturgként dolgozott, ahol én Bigali elvtársat játszottam. Már ott említette egy filmötletét, és azt, hogy abban lenne egy szerep nekem: ebből lett később A vizsga, aminek most készül a folytatása A játszma címmel. Sőt, még a Trezor című filmet is együtt csináltuk. Eközben jött a Válótársak, amit szintén Norbi is írt, és amikor az befejeződött, akkor egy sörözőben ücsörögve azt mondta nekem, hogy van egy sorozatötlete egy apáról, aki a három lányát neveli, és szerinte ez a szerep illene hozzám. Ha van hozzá kedvem, ő megír ebből egy első részt, ír mellé egy treatmentet a nyolc epizódról, és elmegyünk vele házalni a tévécsatornákhoz. Norbi elmélete az is, hogy engem akkor szeretnek a nézők a legjobban nézni, amikor a nők halálra idegesítenek. (nevet) Nekem ez rohadtul tetszett, szóval még szép, hogy igent mondtam rá. Norbi tudja, milyen gegek és helyzetek állnak jól nekem. Az meg plusz szerencse, hogy az RTL is vevő volt a sorozatra.

Az életben is halálra idegesítenek a nők?

Neeeeeeem. (nagyot nevet) Egyáltalán nem. Két csodálatos nagykamasz lányom van, akik pont akkorák, mint Vivi és Laura a sorozatban, és nekem is három gyerekem van, csak a harmadik fiú, és most tizennégy éves. Három nővel, Fruzsi és Bori lányommal, valamint Vikivel, a feleségemmel élem az életemet. Fantasztikusak. Egy teljesen más típusú energia és gondoskodás, amit a nők be tudnak hozni az ember életébe. Imádom ezt a szituációt, és az egész családomat. Persze, időnként halálra idegesítenek, de az embert időnként saját maga is halálra idegesíti. Akadnak néha érdekes helyzetek. A minap fél nyolckor kibotorkáltam az ágyból, és csoszogtam a mosdó felé. A csajok már ott ültek a kanapén, és azt bírta mondani az egyik lányom köszöntésként, hogy

(nevet) Fogalmam nem volt, hogy mit csinálnak, számlát fizetnek be, vagy épp vásárolnak valamit: meg kell mondani egy négyjegyű számot, aztán utána kimész fogat mosni. Ennyi.

Olvasnál még Scherer Péterről?

• 3 érdekesség Scherer Péterről
• Hoppá, ő ott Scherer Péter 24 évvel ezelőtt – Te felismered?
• Scherer Péter eddig soha nem látott sztorit mesélt Mucsi Zoltánról