nlc.hu
Sztárok

Bródy és Szörényi vitája

Bródy János látni sem akarja Szörényi Leventét: „Egy szóval sem mondta, hogy valami baja lenne velem”

Minden bizonnyal itt még nincs vége Szörényi Levente és Bródy János konfliktusának.

Napok óta megy az adok-kapok a nemrég visszavonuló Szörényi Levente és Bródy János között, miután előbbi azt nyilatkozta, hogy nem tetszik neki, ahogy zenésztársa kiáll az SZFE-ügy mellett. „Bródy az SZFE-s szerepvállalással eddig nem látott mélységekbe pengette le magát… (…) Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni…” – hangzott el a Szörényivel készült interjúban. Ezen a mondaton és a beszélgetés többi részén is nagyon meglepődött Bródy, hiszen állítja, eddig nem tudta, hogy gondja van vele Szörényinek.

„Én úgy nőttem fel, hogy ha valakivel bajom van, azt szemtől szemben megmondom. Leventével körülbelül egy hónapja találkoztam az Erkel Színházban, az István, a király operai bemutatóján. Hosszú ideig álltunk egymás mellett a színpadon, együtt zenéltünk, együtt beszéltünk át mindent, ám ott, az Erkelben Levente egy szóval sem mondta, hogy valami baja lenne velem, vagy azzal, hogy véleményt mondok különböző ügyekben. Most pedig itt van ez a kifakadás, amit egyszerűen nem értek. Az biztos, hogy jó ideig nem szeretnék találkozni Szörényi Leventével…” – mondta a Blikknek Bródy János.

szörényi levente bródy jános kiemelt

Bródy János és Szörényi Levente, egykori zenésztársak (Fotó: Smagpix)

Adok-kapok a sztárvilágban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top