Korábban is sejteni lehetett, hogy a Barátok közt változás előtt áll, hiszen az elmúlt hónapokban többször került át más idősávba, mivel a 22 éves sorozat nézettsége alaposan megcsappant a teljesen megváltozott televíziózási és médiafogyasztási szokások miatt. Bizonyos értelemben eljárt a sorozat felett az idő, a készítőknek már az is kérdés volt, van-e még egyáltalán igénye a nézőknek a felépített stúdióban felvett sorozatokra, ha igen, mekkora és mennyire éri meg egy-egy tévécsatornának. Van külföldi példa arra, hogy komoly anyagi befektetésekkel és változtatásokkal megmentettek már hasonló sorozatot – például a német RTL Gute Zeiten – Schlechte Zeiten című produkcióját – ez viszont hosszú időbe telt. A Barátok közt előállítása pedig nagyon költséges, a stúdió fenntartásától a rengeteg ember dolgozó szakemberen át egészen a szereplőkig, márpedig a sorozatban sok a színész és a statiszta is. Talán több idő kellett volna, hogy a sorozat ráncfelvarrásai, újításai beérjenek, közben viszont az is érthető, ha az RTL ugyanebből a pénzből inkább új projekteket akar finanszírozni.
A Barátok közt színészei még néhány hónapot forgatnak a Mátyás király téren, a nézők pedig jövő nyárig láthatják a sorozatot a tévében, aztán végleg búcsút inthetünk Berényiéknek. Mindezt az RTL Magyarország néhány napja jelentette be, és nem csak a nézőket lepte meg a döntés. Sok szereplőt váratlanul ért a kialakult helyzet, és még mindig nem tértek magukhoz, másoknak már megvolt a terve erre az eshetőségre.
Gyebnár Csekka évek óta alakítja Gizit a Barátok köztben, és mindig is rajongással beszélt a sorozatról, élvezte a forgatásokat. „Sokkot kaptam, egyáltalán nem számítottam erre. Egy nap telt el, és még mindig próbálom magam összeszedni. Nekem a színészet az életem, mániákus színész vagyok. Hatéves korom óta szórakoztatok, erre tettem fel az éltemet, és most azzal szembesülök, hogy talán soha többé nem lesz az, ami eddig volt… Ez az év az elengedés éve, úgy látszik, én sem úszom meg. B terv? Elég józanul gondolkodom, így aztán van civil szakmám, grafológus vagyok. De a tervek inkább csak álmok, vágyak, amik talán bele sem férnek egy emberöltőbe. Gyerekekkel szívesen foglalkoznék és imádok főzni másoknak. De hiszek abban, hogy színésznek születtem, és hogy valamilyen formában mindig lesz helyem a szakmában. Szóval a B tervem egyenlő az A tervemmel, azaz a szakmában maradni mindhalálig.”
Mérai Kata nagyon hálás, amiért a készítők hagytak időt felkészülni a váltásra, lényegében a következő fél évet ajándéknak érzi. A színésznő szerint minden befejezés egy új kezdetet jelent. „Olyan ember vagyok, aki egyszerre több vasat is tart a tűzben, ez nem menekülési útvonal, hanem azért van, mert képtelen vagyok egy helyben ülni – mondta az nlc-nek a bejelentés után a Julit alakító színésznő. – A színház mellett sokat szinkronizálok, emellett még mindig fut a KataFakanala oldalam is, amire most még több időm lesz. Ezen kívül tudok majd foglalkozni a nevem alatt futó blogommal is. A Barátok közt-ös kollégákkal pedig azt beszéltük, hogy együtt kellene kitalálnunk valamit, szerintem igaz a mondás, hogy egységben az erő. Ez a csapat mindig is kreatív volt már a karantén idején is, forgattunk kisfilmeket, amik jól sikerültek. Szerintem most is lesznek közös terveink. Egyébként ez az év arra tanított meg engem, hogy néha kell tudni hátralépni és pihenni. Ha egy örvénybe kerülünk, hiába kapálózunk, lehúz minket, csak közben rengeteg fölös energiát emészt fel a küzdelem. Ami biztos, hogy a végén mindenképpen kidob és elkezdhetünk végre felfelé úszni. Most a várakozásnak van itt az ideje, aztán meglátjuk, mit hoz a holnap.”
Nagy Alexandra Fekete Alizt alakítja, és abban reménykedik, hogy a karaktere emlékezetes befejezést kap. A színésznő jelenleg két magazinműsor társműsorvezetője az RTL-nél, így bízik abban, hogy valamilyen formában továbbra is képernyőn marad. Nagy Alexandra már korábban is mesélt arról az nlc-nek, hogy van B terve. „Nagyon szeretem a gyerekeket, elgondolkoztam azon, hogy pszichológiát kezdek el tanulni és gyerekeknek segítenék – mondta a színésznő májusban. – Eddig kizárólag a színjátszásra fókuszáltam, pedig nagyon foglalkoztatott a gyerekek lelkiállapota. Rengeteg minden történik egy kisgyerekkel, amit ők nem tudnak, vagy nem is mernek elmondani. Sokakat bántanak az iskolában, és szorongást váltanak ki belőlük különféle helyzetek. Rengeteg könyvet olvasok, és én is alkalmazok pszichológiai módszereket bizonyos helyzetekben.”
Varga Iza idén nyáron diplomázott andragógiából, és évek óta tart előadásokat, ami azt mutatta, hogy alapozott egy másik életre a színjátszás mellett. „Már lassan 10 éve dolgozom trénerként, coachként, ebbe a profilba tökéletesen illik bele a felnőttképzés tudománya, az andragógia – mondta májusban az nlc-nek a Nórát alakító színésznő. – A felnőttkori tanulás jelentősége ugyanis napjainkban jelentősen felértékelődik, az átlagéletkor növekedésével, a nyugdíjkorhatár kitolódásával sokkal hosszabb ideig tartozunk felelősséggel önmagunkért. Az elégedett élet záloga pedig szerintem a célirányos továbbképzés, hogy alkalmanként bővíthessük, szépíthessük, vagy akár újratervezhessük a szakmai, vagy a civil életünket. Kicsi korom óta küldetésemnek érzem, hogy másoknak segítsek. Az egyik énem a színészetben találta meg a helyét és abban határozottan elégedett és boldog. De van egy olyan Iza is, aki szeretné mások javát szolgálni, például azzal, hogy továbbadja a megszerzett tudását, vagy szakemberként segít, ha valaki elakad az életében.”
Görgényi Fruzsina is több mindenben gondolkozik. „Még a karantén idején elkezdtem saját készítésű színes tésztákat készíteni, amelyek bio alapanyagokból készülnek. Nemcsak szépek, de finomak is. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam eddig, ezért szeretnék ezzel foglalkozni a jövőben. Terveim között szerepel egy webshop működtetése, ahol ezeket a bio élelmiszereket meg lehet majd vásárolni. Ezen kívül is vannak még dolgok előkészülőben, amelyek a szakmámhoz köthetőek, és természetesen a médiában képzelem el magam a jövőben is. Úgyhogy várom az új lehetőségeket!”
Som-Balogh Edina tíz évig szerepelt a sorozatban, akkor távozott, amikor első gyerekével volt várandós. „Minden percét nagyon élveztem a Barátok közt-nek, ott nőttem fel a kamerák előtt. Fájó szívvel jöttem el 2013-ban, de tudtam, hogy új élet kezdődik számomra. A férjemet is a Barátok közt-nek köszönhetem, hiszen ott ismertem meg Som Krisztiánt, aki huszonkét éve a sorozat zenei producere és zeneszerzője. Mivel több sorozat indult mostanában a csatornán, így nem lepődtünk meg a befejezésen. Krisztián más sorozatokon is dolgozott, illetve a programozás terén is tevékenykedik.”
Nyári Dia így búcsúzott:
Nyári Dia közösségi oldalán búcsúzott a sorozattól. „Ez volt az utolsó jelenetem… itt már Zéti mocorgott a pocakomban – írta posztjában Dia. – Akkor azt hittem, talán egyszer még beléphetek a Mátyás király tér kapuin, abba a bizonyos házba. Ma kiderült, már sohasem. Ezek a képek csak morzsái az ott eltöltött 8 évemnek. Meghatározó korszaka ez az életemnek, annak, aki ma vagyok. Köszönök mindent”
Sztárinterjúk az nlc-n:
- Feke Pál: „Ha nekiállok valaminek, akkor azt szenvedéllyel teszem”
- „Lenyűgözött a gyönyörű szemével és az eszével” – Gálvölgyi János és a nők
- Simon Kornél: „Az esküvő megvolt, a járvány után majd rendezünk egy nagy bulit”