nlc.hu
Sztárok

Tóth Gabi az anyaságról

Élete legmegrázóbb időszakán van túl Tóth Gabi

Érzelmi hullámvölgyek között vezette az énekesnőt a 2020-as hullámvasút.

Tanulságos, kimerítő, ugyanakkor felemelő évet tud maga mögött Tóth Gabi. Drámai mélypontokról és csodás gyógyulásról egyaránt be tud számolni – írja a legfrissebb Story magazin.

Tóth gabi

Tóth Gabi és Trap kapitány a Dancing with the Starsban (Fotó: TV2)

 „A gyermek születésével anya is született, véget ért a leányi élet. Ez a változás nagyon szép, de egyfajta pozitív sokk volt ráébredni, hogy semmi sincs az addig felépített énemből, amibe kapaszkodhatnék. (…) És ekkor jött a Covid. A munkám, ami a korábbi életemhez kötött, és adhatott volna egy biztos kapaszkodót, ellehetetlenült. Ekkor szembe kellett néznem a ténnyel, hogy Hanni születésével meghalt egy énem, és született egy teljesen új” – vallotta be a 32 éves énekesnő, aki szerint a kislánya meggyógyította őt.

„Tíz éve találtak a májamon egy 9 centiméteres daganatot, amivel műteni akartak, májtranszplantációt szerettek volna végezni rajtam. (…) Aztán az történt, hogy megszültem Hannit, eltelt fél év, visszamentem kontrollra, és közölték, hogy 3 centis a daganatom. (…) Mígnem a következő kontroll egy hónappal ezelőtt kimutatta, hogy a májdaganatom immár nem csupán összement, teljesen eltűnt. (…)  És ezt betudom annak, hogy meggyógyított a gyerek” – mesélte.  

Bővebben a legfrissebb Story magazinban!

Story

 

Olvass még Tóth Gabiról az nlc-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése