Négyszeres nagymama a 99 Luftballons énekesnője, Nena

nlc | 2020. December 18.
Nenának egyetlen slágere volt még a nyolcvanas évek elején, de arra legalább máig is mindenki emlékszik...

Gabriele Susanne Kerner, művésznevén Nena 23 éves volt 1983-ban, amikor a 99 Luftballons című dallal világhírűvé vált. Bár több olyan dala nem volt, mely akár csak megközelítette volna ennek a slágernek a sikerét, az énekesnő ma, közel négy évtizeddel később is a pályán van. A nyolcvanas évek második felében feloszlott a zenekara, azóta hivatalosan is szólista, ebben a minőségében pedig összesen 13 stúdióalbumot adott ki, a legutóbbi idén októberben jelent meg, Licht címmel.

Nena egykor és most (Fotók Getty Images)

Az énekesnő a nyolcvanas években Rolf Brendellel, a bandája dobosával alkotott egy párt, majd 1987-es szakításuk után összejött Robert Freitag osztrák-svájci színésszel, akivel három gyermekük született. Első fiuk, Christopher Daniel egy orvosi műhiba következtében 11 hónapos korában elhunyt. 1990-ben aztán világra jöttek az ikrek, Larissa Maria és Sakias Manuel.

Nena később szakított gyermekei apjával, új párja pedig Philipp Palm producer lett, akitől még két fia született, Samuel Vincent 1995-ben és Simeon Joel 1997-ben.

A kétezres évek elején az énekesnő visszatért a zenei életbe. Mindemellett a színjátszással is megpróbálkozott egy zürichi színházban, ám a kritikusokat nem nyűgözte le. 2010-től a színpadon és a lemezein vokalistaként csatlakoztak hozzá az ikrei, 2015 óta pedig a kisebbik fia, Simeon is a kísérőzenekarának tagja, mint a csapat billentyűse. 

Nena

A nyolcvanas évek második felében (Fotó: Sobli/RDB/ullstein bild via Getty Images)

Nena

1990 (Fotó: kpa/United Archives via Getty Images)

Nena

1994 (Fotó: Frank Hempel/United Archives via Getty Images)

GettyImages-883339792 (1)

2002 (Fotó: XAMAXullstein bild via Getty Images)

Nena

2006 (Fotó: Engelke/ullstein bild via Getty Images)

Nena

2012-ben, egy düsseldorfi koncerten (Fotó: Peter Wafzig/Redferns via Getty Images)

Nena

2017 (Fotó: Jens-Ulrich Koch/picture alliance via Getty Images)

Az énekesnő idén tavasszal töltötte be a 60. életévét és négyszeres nagymama, 30 éves ikergyermekei ugyanis már mindketten saját családot alapítottak.

„Sokat gondolkodom és megkérdezem a magamtól: hogyan akarok valójában élni? Hirtelen mindannyian bizonytalan élethelyzetbe kerülünk. Bár az élet természetesen mindig bizonytalan, de a mindennapi életben ezt többnyire elrejtettük, és gyakorlatilag a biztonság szimulációjában éltünk. Ez valahogy mindig működött. Most kihúzták alólunk a szőnyeget, de úgy érzem, mindebben lehetőség rejlik. Mindenki számára adott, hogy ilyen vagy olyan módon felébredjen, és a társadalom részeként feltegye magának a kérdést: hogyan kell mindennek folytatódnia? Csodálkozom, hogy eddig milyen mélyen aludtam és most megélem az ébredésemet. Már nem vagyok teljesen eszméletlen. Ideje közeledni egymáshoz ahelyett, hogy támadnánk egymást amiatt, mert a másiknak más a véleménye. Döbbenetesnek találom, hogy hagyjuk magunkat különböző táborokra szakadni a nézeteink miatt és sokan képesek mindezek mentén háborút folytatni, ahelyett, hogy békét teremtenének. De sok olyan emberrel is találkozom, akik készen állnak erre. Az ébredés folyamata egyszerűen megállíthatatlan” – nyilatkozta nemrégiben az énekesnő, akinek évtizedek óta fontos szerepet tölt be az életében a spiritualitás.

Mi lett velük?

Exit mobile version