nlc.hu
Sztárok
Nagyot csalódott Lékai Máté

Óriási csalódás érte Lékai-Kiss Ramóna férjét, Lékai Mátét

Lelkileg a pokolban érzi magát jelenleg Lékai Máté, miután nem sikerült elérnie a céljait, és nehezen tudja feldolgozni a történteket.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában egygólos vereséget szenvedett a Telekom Veszprém a Kiel ellenében, így nem sikerült a csapatnak az olyannyira vágyott döntőbe jutás, és ezután már csak a bronzéremért küzdhetnek. A csapat számos tagja tört össze az eredménytől, köztük a tavaly csúnyán megsérült Lékai Máté is – írja a Blikk Rúzs.

Lékai Máté mindent belead (fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Lékai Máté mindent belead (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A csapat szlovén klasszisa, Gasper Marguc szerint hiába a meccs első felének magabiztos játéka, eladott labdák, buta hibák vezettek a vereségükhöz, amik ezen a szinten már nem férnek bele. Elmondta, hogy ötödször vannak már Kölnben, és ugyan a bronzmérkőzés is jónak számít, ők már végre nyerni szeretnének. Hozzá hasonlóan volt nagyon csalódott Lékai Máté is, aki a meccs után összetörten nyilatkozott:

Nyilván nyerni akarunk holnap is, de csalódás, hogy most nem nyertünk. Borzasztóan csalódottak vagyunk. Nekem nem a bronzérmekből, hanem abból van elegem, hogy soha nem vagyunk elsők. Lelkileg a pokolban vagyok jelenleg. Megtettünk mindent, hatalmas hullámvasút volt a mérkőzés. Sajnálom!

A Veszprém bronzmérkőzése a PSG ellen ma 18:00 órakor kezdődik.

Olvasnál még Lékai-Kiss Ramóna és Lékai Máté házasságáról?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top