nlc.hu
Sztárok
Győrfi Pált beoltották a koronavírus ellen

Győrfi Pál meghatódott, miután megkapta a koronavírus elleni védőoltást

Több okból is meghatódott Győrfi Pál, miután hétfőn megkapta a koronavírus elleni vakcinát.
Győrfi Pál megkapja a koronavírus elleni védőoltást

Győrfi Pál hétfőn megkapta a koronavírus elleni vakcinát az Üllői úti klinika oltópontján. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Facebook-oldalán számolt be erről, és azt írta, több okból is meghatódott.

„Bevallom, kicsit meghatódtam, több okból is. Egyrészt azért, mert felemelő érzés volt látni, hogy a különböző korú, beosztású egészségügyi dolgozók, orvosok, nővérek, az Országos Mentőszolgálat bajtársai és a többi segítő szakember milyen lelkesen és fegyelmezett rendben veszi fel a védőoltást. Ez fontos, hiszen nekünk példát is kell mutatnunk és bátorítani azokat, akik kételkednek, vagy még félelmeik vannak”

– írta Győrfi Pál.

A mentős meghatódásának a másik oka az volt, hogy megkönnyebbülést érzett, akárcsak mások, akik már megkapták a védőoltást.

„Sok hónapja, a vírus márciusi megjelenése óta erre vártunk, hogy legyen végre védőoltás, amivel magunkat, a családunkat és a betegeinket is meg tudjuk védeni ettől az alattomos ellenségtől, hiszen senki sem tudhatja előre, hogy ha elkapja, nála mennyire lesz súlyos a betegség. Érdemes volt kitartani.”

Győrfi Pál mindenkinek azt javasolja, hogy amint lehetőségük lesz rá, kérjék a védőoltást, mert minden szakértő szerint hatásos és biztonságos. „Ráadásul a szúrás sem fájt!” – zárta a posztját.

(Kiemelt kép: Facebook/Győrfi Pál)

Még több cikk a koronavírus-vakcináról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top