nlc.hu
Sztárok

Győrfi Pál és feleségének kapcsolata

Győrfi Pál 15 éve van együtt feleségével, akire mindenben hallgat

Győrfi Pál és Adrienn 15 éve vannak együtt, három közös gyermekük született.

Győrfi Pál nevét a koronavírus-járvány alatt egészen biztosan mindenki megjegyezte. A szóvivő mentőápolóként kezdte, de volt orvoslátogató is, egy időben pedig titokban mentőzött. Feleségével, Adrienn-nel 15 éve alkotnak egy párt, három gyermekük született, kapcsolatuk pedig harmonikus – írja a Blikk. 

Győrfi Pál kapcsolata a feleségével

Fotó: smagpix/Olajos Piroska

„A feleségem mindig pontosan képben van, azt is tudta, hogy a mostani beöltözős show-ban én vagyok az egyik jelmez alatt, de ennél többet nem. Mindenben támogat, én pedig odafigyelek rá. 15 éve vagyunk együtt, csak egyszer nem hallgattam rá, hogy hova tegyük a felfújható medencét. Két nap után áttettük oda, ahova ő mondta, megint neki lett igaza” – mondta Győrfi Pál, akit nemrég be is oltottak koronavírus ellen.

Még több cikk a koronavírus-vakcináról:

(Nyitókép: smagpix/Olajos Piroska)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top