nlc.hu
Sztárok

Mary Kate-Olsen válik a férjétől

Mary Kate-Olsen a Zoomon válik férjétől

Állítólag a legnagyobb ellentét az volt kettejük között, hogy a színésznő gyereket szeretett volna, és mivel férjének már van kettő, nem akart még egyet.
Elvált Mary Kate-Olsen

Az egykori gyereksztár, Mary-Kate Olsen, aki egyben a világ egyik leghíresebb ikerpárjának tagja, május elején adta be a válási papírokat. 

Mary-Kate és Sarkozy 2015 óta voltak házasok. Anno a ceremónia szűk körben zajlott le, alig 50 embert hívtak meg az esküvőre.

A pár még 2012 májusában találkozott, majd a férfi két évvel később eljegyezte a divattervezővé vált gyereksztárt. A tizenhat évnyi korkülönbség ellenére stabilnak tűnt a viszonyuk, egészen 2020 elejéig.

Végül válás lett a vége, Olivier-nek állítólag nem tetszett, hogy kevés időt töltenek együtt, mivel Mary-Kate Olsen rengeteget dolgozott.

Olivier Sarkozy viszont imád bulizni, kimozdulni a barátaival, ami pedig Mary-Kate-nek nem tetszett, aki inkább a nyugalmat szereti.

A legnagyobb ellentét azonban az volt, hogy a színésznő gyereket szeretett volna, és mivel férjének már van kettő, nem akart még egyet.

Most januárban kezdődtek meg a tárgyalások, Zoom-meetingen keresztül. Az első meghallgatás január 13-án zajlott, elvileg mindössze húsz percig tartott. Kiderült, hogy a feleknek a fontos kérdésekben már sikerült megállapodniuk, így nem nyúlt hosszúra az online ülés.

Amiről fotók is vannak.

Híres válások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top