nlc.hu
Sztárok

Megszületett Justin Timberlake fia

Justin Timberlake megerősítette, hogy megszületett a fia, és a nevét is elárulta

Justin Timberlake hivatalosan is megerősítette, hogy a felesége egy fiúnak adott életet.

Azt mindenki tudja, hogy Justin Timberlake és Jessica Biel egy párt alkotnak, a magánéletüket azonban óvják a nyilvánosság elől, csak nagyon ritkán adnak ki információkat. Korábban már olvasni lehetett, hogy megszületett a sztárpár második gyereke, ám egészen eddig nem erősítették meg a hírt. Timberlake az Ellen show vendége lesz ma, de az adást már korábban felvették – ott kiderült, hogy nemrég megszületett a kicsi, az énekes pedig a nevét is elárulta – írja a People

„Fantasztikus és nagyon aranyos. Senki nem alszik – kezdte poénkodva az énekes. – Izgatottak vagyunk. Izgatottak, és boldogabbak nem is lehetnénk. Hálásak vagyunk” – mondta Timberlake a show-ban, majd elárulta, hogy a picinek

Phineas

lett a neve.

A büszke apuka azt is elmondta, hogy csak a szűk család tudott Jessica Biel terhességéről, valamint felidézte, hogy korábban Ellennek is mondta, hiszen amikor FaceTime-on beszéltek, a színésznő besétált a képbe, és ekkor már látni lehetett, hogy várandós. A párnak egyébként már van egy gyereke: a fiuk, Silas 2015 áprilisában született, és ahogy Timberlake elmondta, már nagyon várta a kistesót. 

justin timberlake jessica biel

Justin Timberlake és Jessica Biel (Fotó: Getty Images)

Sztárok, akiknél bővült a család:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése