nlc.hu
Sztárok

Gabriela Spanic visszatérne Magyarországra

Gabriela Spanic a 36 éves pályafutása során nem kapott annyi szeretetet, mint Magyarországon

A tánctudását is megcsillogtató Gabriela Spanic nem örökre intett búcsút hazánknak. Emilio és egykori táncpartnere, Tóth Orsolya úgy tudják, a sorozatsztár szeretne visszatérni Magyarországra.

A tánc megváltoztatta Emilio életét, aki mióta részes volt a Dancing with the Stars című műsornak, a tánc szerelmese. Olyannyira, hogy rajongásával az egész családját megfertőzte és ő maga is minden alkalmat megragad, hogy táncra perdülhessen. Ebben egykori táncpartnere, Tóth Orsolya mindig hű társa.

„Annyira sokat köszönhetek a táncnak. Alapvetően sem vagyok egy szomorú, depressziós típus, de mióta a tánc az életem része lett, még inkább mosolyra húzódik a szám. Meghallok egy pörgősebb dalt, és már táncolnék is. Tóth Orsival azóta se szakadt meg a kapcsolat, alig várom, hogy eljárhassak az óráira és tanuljak, fejlődjek még. Tina is csatlakozik majd, Vivike pedig a műsor óta csakis a táncra fókuszál. Karácsonyra táncruhát és tánccipőt kért a Jézuskától, azóta lelkesen gyakorol mindennap!” – mondta Emilio, aki Tóth Orsival együtt úgy tudja, hogy a show sorozatsztárja, Gabriela Spanic nem intett végleg búcsút Magyarországnak.

emilio drága családom

Emilio megszerette Gaby Spanicot (Fotó: Sláger TV)

„Évekig Spanyolországban éltem, táncot tanítottam, így remekül megértettük egymást Gabyval. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, karácsonykor is váltottunk üzeneteket. Nagyon szeretett itt lenni, azt mondta, a 36 éves pályafutása során nem kapott ennyi kedvességet, segítőkészséget, szeretetet, mint itt, nálunk. Tervezi, hogy visszatér Magyarországra” – mondta Tóth Orsolya, akinek egykori táncpartnere, Emilio, otthonában szeretné vendégül látni a sorozatsztárt.

„Gabyval a valláson keresztül kapcsolódtunk össze, ő is mélyen hívő. Orsika nagy segítségünkre volt a tolmácsolásban. Szeretettel gondolok Gabriela Spanicra, aki világsztár létére egy kedves, közvetlen, allűröktől mentes csupa szív nő. Sokat jelent, hogy megajándékozott egy Bibliával, amit nagy becsben tartok. Alig várom, hogy ismét Magyarországon legyen és vendégül láthassam az otthonunkban. Olyan vendéglátásban és ételekben lesz része, hogy talán vissza se akar majd térni a tengerentúlra” – mondta Emilio a SlágerTV-n látható Drága családomban.

Ők is szerepeltek a DWTS-ben:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top