nlc.hu
Sztárok

Válik Szabó Zsófi

Válik Szabó Zsófi és Kis Zsolt

Szabó Zsófi és Kis Zsolt 5 év után válnak.

Szabó Zsófi a Reggeli adásának végén jelentette be, hogy válnak Zsoltival, majd a közösségi oldalán is közzétett egy posztot. Utóbbit itt megnézheted.

„Ma reggel elmondtam, milyen időszak van mögöttem. Nem volt könnyű. Sem megélni, sem kimondani, elmondani pedig végképp nem. Zsoltival külön váltak az útjaink, de továbbra is közös a legfőbb célunk: a kisfiúnkat boldoggá tenni”

 

– írja a közösségi oldalán a műsorvezető.

A Reggeliben beszélt először a válásról:

„Közben a férjemmel mi szétmentünk, egy nagyon nehéz időszak van mögöttem. (…) Külön vagyunk már, de látni fognak minket együtt, együtt neveljük a fiunkat. Ő az élő bizonyíték arra, hogy ez egy szerelem volt. Intenzív hat évünk volt együtt. Amikor az ember küzd azért, ami nem működik, abban egy idő után elfárad. És ez egyikünknek sem jó. Ő nem tudott annyira alkalmazkodni, és én sem tudtam hozzá. Hiába szereted a másikat, ez egy idő után kiütközik. (…) Én tényleg azt hittem, amikor Zsolti mellett letettem a voksomat, hogy ez életem végéig fog szólni. Nagyon eltökélten a családanya szerepében voltam, de most nagy a változás” – mondta Zsófi, majd azt is elárulta, hogy a végső döntés az övé volt. 

Szabó Zsófi és Kis Zsolt 2015 elején beszéltek először a kapcsolatukról, majd 2016 nyarán egy csodálatos helyszínen mondták ki a boldogító igent. 2017 decemberében megszületett a kisfiuk, Mendel, aki óriási boldogságot hozott a család életébe. Bár az utóbbi időben nem posztoltak közös képet, ezt sokan betudták annak, hogy Zsolti sosem szeretett szerepelni, ezt pedig a felesége tiszteletben tartotta.

szabó zsófi kis zsolt

Szabó Zsófi és Kis Zsolt 2018-ban (Fotó: Smagpictures)

Sztárválások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése