nlc.hu
Sztárok

Esztergályos Cecília kínai vakcinát kapott

Megkapta az első adag vakcinát Esztergályos Cecília

A kínai Sinopharmot adták a 78 éves színésznőnek.

A Borsnak azt nyilatkozta a Família Kft. egykori sztárja, hogy az elsők között regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, és hogy teljesen mindegy volt neki, hogy melyiket kapja az itthon elérhető szerek közül, csak adják be. „Isteni volt, semmit nem éreztem – közölte a lappal Esztergályos Cecília, majd kifejtette a vírussal és az oltással kapcsolatos nézeteit. – Megálljt kell parancsolnunk ennek a vírusnak és ez máshogy nem megy, mint oltással. Ez egy világháború, a világot meg kell menteni ettől a vírustól. Számomra a világ legtermészetesebb dolga volt az, hogy ha lesz oltás, akkor az elsők között megyek. Óriási dolog, hogy ilyen rövid idő alatt rendelkezésre áll vakcina, ráadásul többféle is.”

esztergályos cecília mosolyog

Fotó: MTVA / Zih Zsolt

 A színésznő még egy kicsit mesélt arról is, hogy szerinte a kínai természetgyógyászat harminc éve nagyon népszerű volt itthon, emberek fél vagyonokat voltak képesek elkölteni egy akupunktúrás kezelésre. „Hatásos is volt, hiszen a kínai orvostudomány az egyik legrégebbi, nem is értem, most bárki is miért kétkedik. Én úgy vagyok vele, hogy mindent megteszek az egészségemért, amit a szakemberek mondanak. Ha a háziorvosom azt mondja, nekem ez a jó vakcina, akkor az úgy is van” – zárta le mondandóját. 

A Bors megjegyzi, hogy Korda György és Pásztor Erzsi is megkapták már az első oltást, Bodrogi Gyula pedig már mindkettőt, illetve az 50 éves Schmuck Andort is megszúrták már. 

A Família Kft-re ma is szívesen emlékszünk: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top