Hajdú Péter: „Engem nagyon sokan utálnak, és nagyon sokan szeretnek. A legtöbb esetben mind a kettő indokolatlan”

Hogy érint téged az ország újbóli lezárása? A gyerekeknél az online órák során be kell segítened?

Megérint ez a helyzet, lelkileg nagyon nehéz. A távoktatásba szerencsére most nem kell besegítenem, de tavaly tavasszal még kellett. Noncsi lányom felvételizett hatosztályos gimnáziumba, szóval ő most arra készül. Szerencsére mindkettejüknek elég flottul megy a tanulás. Nagyon belerázódtak az online oktatásba, egyelőre nem kérték a segítségünket. Tény, hogy tavaly tavasszal sokkal többet voltunk itthon, a Maradj otthon! kampány jobban eltalált. Azóta azonban vezérigazgatóként mindennap be kell járnom még akkor is, ha elrendeltem, hogy aki csak teheti, otthonról dolgozzon. Azonban ezt nem mindenki teheti meg, mert reggelente élő műsort készítünk. A kollégákat mindennap teszteljük, és kötelező a maszkviselés. Sokkal komolyabban veszem ezt a harmadik hullámot, mint a korábbiakat: nemcsak vezetőként, magánemberként is. Drámai, hogy a korosztályomból is egyre többen kerülnek az intenzívre.

Ezt általánosságban mondod, vagy már több ismerősöddel is előfordult?

Több ismerősöm kórházba került már, köztük egy kollégám is. Ő most jött ki a kórházból, és azt mesélte, hogy volt olyan pont, amikor arra gondolt, hogy feladja. A szobájából két embert vittek el mellőle holtan. Drámai dolgokat hallok a Covid-osztályokról. 

Ezek szerint nálad a vakcina beadása nem kérdés.

Az elsők között regisztráltam, talán már aznap, amikor először lehetett. Nagyon-nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki beadassa az oltást, mert minden oltás jobb, mint a vírus. Utóbbinál nem tudhatjuk, mi lesz a kimenetele. Van, aki influenzás tünetekkel megússza, más meg belehal. Senki ne kockáztasson, kapjuk végre vissza a régi életünket!

45 éves vagy, vezérigazgató vagy egy tévécsatorna élén, van két gyönyörű gyereked, egy boldog párkapcsolatod és hamarosan indul a saját műsorod második évada. 10-15 évvel ezelőtt ilyen életet képzeltél magadnak? Elégedett vagy ezzel?

Azt gondolom, hogy az élet egy hullámvasút. Ha megnézed a szakmai pályámat, ez arra is igaz. Amikor a Magyar Televízióból kirúgtak, meg voltam győződve arról, hogy vége mindennek. Pár évvel később a TV2-n mégis elkezdhettem a Frizbit, és amikor ez véget ért, azt is úgy éltem meg, hogy nekem a médiában annyi. Érdekes, hogy mindkét eset után az ATV-nél dolgoztam, aztán onnan eljőve kaptam egy ilyen óriási lehetőséget, mint a Life TV, amit a sors ajándékának tartok. Egy tévécsatornát felépíteni egy televíziós számára a lehető legnagyobb kihívás. Korábban csak produkciókban és műsorokban gondolkodtam. Nemcsak műsorvezetőként, hanem gyártóként is részt vettem a kitalálásban és a megvalósításban is. Most ugyanezt csinálom, csak nagyban. Persze nem egyedül, mert mindenhol megvannak a megfelelő emberek, akik segítik ezt a munkát: egy sales igazgató, egy marketingigazgató, egy programigazgató, satöbbi, akiknek a munkájáért szintén felelősséggel tartozom. Emellett még van egy műsor, amibe műsorvezetőként is belefolyok: ez az Összezárva. Ez egy speciális helyzet egyébként, de ettől még ugyanúgy hallgatok a szerkesztőkre és a rendezőkre, mert ilyenkor el kell vonatkoztatni attól, hogy én vagyok a vezérigazgató. 

A Life TV jelenti számodra a kompromisszummentes televíziózást? Ilyennek képzelsz egy ideális tévécsatornát Magyarországon?

Nyilván itt is kell kötnöm kompromisszumokat, elsősorban anyagi jellegűeket. A Media Vivantis azért nem egy Bertelsmann, nem egy Sony, nem egy AMC és nem egy Viacom. Mi egy magyar tulajdonú cég vagyunk. Mondjuk a TV2 is az, de ők egy 40 milliárdos vállalat. Mi ennél sokkal kisebbek vagyunk, és sokkal kevesebb pénzből gazdálkodunk. Csak az RTL X-Faktorának egyetlen őszi évada kerül annyiba, mint a mi egész éves programing költségvetésünk. Ennek ellenére szépen haladunk. Remélem, hogy pár év múlva nekünk is lehetőségünk lesz arra, hogy egy nagy talent show-n dolgozzunk. Egyelőre az építkezés fázisában vagyunk, és nincsenek ilyen lehetőségeink.

Az Összezárvát annak idején még Friderikusz Sándorral indítottad el még produceri minőségben. Miért gondoltad, hogy ebben a formátumban kell visszatérned műsorvezetőként?

Friderikusszal nem túl szépen ért véget ez a történet. Szombaton lett volna a felvétel, és ő szerdán állt fel. Ráadásul előbb tájékoztatta erről az akkoriban még indexes Sixxet, mint engem. Nem túl jó szájízzel váltunk el, annak ellenére sem, hogy számomra itthon két ikonikus tévés van: Vitray és Friderikusz. Ha ők nincsenek, én nem biztos, hogy ezt a pályát választom. Ez a véleményem a történtek ellenére sem változott. Úgy éreztem, hogy ebben a formátumban még sokkal több volt. Nem én találtam ki, hogy legyen műsorom a Life TV-n, hanem Kiss Péter programigazgató. Ő volt a programigazgató a TV2-nél, amikor én a csatornához szerződtem a Frizbivel. Akkor az volt a cél, hogy a Heti Hetest meg kell vernem. Sikerült. Péter nagyon hitt bennem, és amikor kineveztek ide vezérigazgatónak, elsőként őt hívtam, hogy dolgozzon velem programigazgatóként. Azt mondta nekem, hogy ha nem én lennék a főnöke, akkor is felhívott volna, hogy csináljuk meg újra a Frizbit. Erre én azt feleltem, hogy nem csinálom. Az a műsor már futott tíz évet, nyilván meg tudom csinálni kisujjból, de már nem kihívás. Pedig tudom, hogy néznék. Mondtam, hogy kvízműsort és game show-t se vezetnék, közben meg eszembe jutott, hogy amikor néztem Friderikuszt a vezérlőből az Összezárva forgatásakor, úgy éreztem, hogy ezt én is szívesen csinálnám. Péter ezt nagy ötletnek találta. Megcsináltuk, de úgy, hogy a formátumot kicsit hozzám igazítottuk. Míg Friderikusz az alvásokat leszámítva csinált belőle egy 15-16 órás interjúműsort, én úgy állok hozzá, mintha feljönne hozzám vendégségbe valaki és eltöltenénk együtt egy napot. Eszünk, iszunk, dumálunk, vannak különböző játékok, de olyan is van, hogy csak elkezdünk a YouTube-ról zenéket hallgatni. Próbálok elrugaszkodni a klasszikus interjúszituációtól.

Az nem zavar, hogy 24 órában magadból is kell adnod, és nem csak a másikat kell kérdezgetned? Nem kényelmetlen ez számodra?

Ez csak úgy működik, ha én is adok magamból. Friderikusz nem adott magából, ennek ellenére a műsorai kiválóak lettek, de én más vagyok. Úgy érzem, nálam többet adnak az emberek magukból. Ebben az évadban például Pataky Attila egy percig fog zokogni. 7-8 óra után mindenkiről lehull az álarc, és tényleg őszinte beszélgetések születnek. Amikor arról beszélünk, hogy ki hogyan veszítette el a szerelmét vagy a szüleit, én ugyanúgy elmondom a történeteimet. Elmondom, milyen volt az első szerelmem, ahogy azt is, mit éltem át, amikor meghalt négy évvel később. Beszélek arról, milyen volt a kapcsolatom édesapámmal, vagy arról, mennyire fontos szerepet játszott a keresztapám az életemben, akit tavaly veszítettem el. Ezek így működnek, és ettől lesz ez más, mint amit a Fridi csinált. 

Friderikusz nem sokszor hibázik, de ott volt például az elhíresült adás, amikor beletörött a bicskája Árpa Attilába. Előfordult, hogy valaki téged hasonló kihívás elé állított?

Pont az Árpa Attilá-s műsort kezdtük el emlegetni a műsor kreatív producerével, Vörös Tamással, amikor Tóth Andira került sor. Minden felvétel előtt a szerkesztők készítenek nekem egy háttéranyagot a vendégemről. Felvesznek egy komolyabb interjút az alannyal, aminek a szövegét megkapom tőlük a felkészüléshez. Ez általában 15-20 oldal, Tóth Andinál viszont összesen 2 oldalt kaptam. A háttérbeszélgetés során a szerkesztőnek semmit nem mondott magáról, sőt azt mondta, hogy nem is akar. Nem beszél a magánéletéről, nem beszél a szüleiről… Ránéztem, és azt mondtam, hogy nem tudom, ebből hogyan tudunk bármit is csinálni. Féltem attól, hogy provokáció lesz a vége, nem alszik itt és hazamegy, vagy valami hasonló rossz történik majd. Végül az történt, hogy elkezdtem adni magamból, ő ennek köszönhetően megnyílt, és egy baromi jó adás lett belőle, ahol mesélt a gyerekkoráról, a szakításáról… 

A szakmában nagyjából az a híred, hogy aki nem ismer, az sokszor nem kedvel, de aki eltölt veled egy kis időt, az jellemzően már pozitívabb színben lát téged. Ezt te is így látod?

Mindenkivel kapcsolatban vannak prekoncepciók, és én egy elég megosztó ember vagyok. Ha valaki megutált azért, mert a bulvárnak sokat adtam magamból és egy időben nyitott könyv volt az életem, vagy csak azok a provokatív interjúk maradtak meg benne, amik számára bicskanyitogatók voltak, az nyilván nem kedvel. De ez még nem jelenti azt, hogy ismer engem.

Nap mint nap kapok olyan rajongói üzeneteket az Instagram-oldalamon és a Facebookon, hogy nem tudok vele mit kezdeni. De azzal sem tudok mit kezdeni, aki azt mondja, hogy „Rohadjál meg, te szemét!” Ezeket a helyén kell tudni kezelni, és nem ezek alapján kell élni az életünket. Nem gondolom, hogy egy komment elronthatja a napomat, de egy jó kommenttől sem fogom azt hinni, hogy jobb tévés vagyok, mint Friderikusz Sándor. Ha valakit csak az előítéleteinkből próbálunk megítélni, adódhatnak ebből pozitív meglepetések. Az én esetemben leginkább ez történik.

Az, hogy megosztó vagy, fontos része az image-ednek. Jól érzem, hogy nem is szeretnél olyasvalaki lenni, akit mindenki szeret?

Nem hiszek ebben sem magánemberként, sem televíziósként. A tévében sem próbálok olyan embereket műsorvezetőnek választani, akiket mindenki szeret. Az olyan szobatiszta. Nekem olyan ember kell, akit azért néznek, mert imádnak, vagy épp azért, mert utálnak. Tévés vezetőként olyan embereket keresek, akik indulatokat váltanak ki, mert akkor kapcsolnak oda a nézők. Meg akarják nézni Demcsák Zsuzsát, mert az emberek egy része szereti, egy másik része meg nem szereti őt. Vagy ott van Ábel Anita: ő is indulatokat vált ki. Nem nagyon dolgozunk olyan emberrel, aki ne tartozna ebbe a kategóriába. Jó, ott van Hajdu Steve, akiről rosszat még nem hallottam, de jobban is nézik Ábel Anitát, mint Hajdu Steve-et. 

Feltűnt nekem, hogy számos ügyben igen gyakran gondolod meg magad. Egy-két éve a szerelmed, Eszter kapcsán elmondtad, hogy nem tervezel vele közös munkát, mert nem tenne jót a kapcsolatotoknak, most mégis együtt dolgoztok. Vagy hosszasan pereskedtél Puzsér Róberttel, utána pedig lenyilatkoztad, hogy kicsit túlpörögted a dolgot, és nem kellett volna. Korábban azt mondtad, hogy nem fogsz többé a sajtónak mesélni a magánéletedről, aztán mégis meséltél. Hogy működik ez nálad? Rendszeresen felülbírálod magad?

Nyilván az ember tanul a hibáiból, és amúgy sem minden fekete vagy fehér. Úgy kezdtem, hogy nem adok a magánéletemből, és végül az lett belőle, hogy nem adok annyit belőle. Rájöttem, hogy nem működik nálam, hogyha valahol lefotóznak, akkor azokkal a grimaszolt, eltorzult fotókkal jelenjen meg rólam egy anyag úgy, hogy én meg sem szólalok benne. Pont ez történt Eszti esetében is, amikor a teqball világbajnokságon készítettek rólunk képeket. Éppen ettem vagy rágóztam, ezért úgy néztem ki a képeken, hogy az anyám nem ismert rám, Eszti meg épp mondott valamit, és úgy nézett ki, mintha épp stroke-ot kapott volna. Ha már úgyis megírják, letagadni nem fogom, és akkor már csináljuk meg normálisan. Beleállunk, de akkor ez legyen jó, és ne elkapott fotókat kelljen viszontlátnom minden esetben, amikor valami történik velünk. Decemberben például volt az életünkben Esztivel egy tragédia, ami valahogy kitudódott. Nem tudom, hogy kitől, nem is keresek bűnbakot, igazából mindegy. Választhattunk, hogy letagadjuk vagy elmondjuk. Úgy döntöttünk, hogy elmondjuk. Miért hazudozzunk? Elmondtuk, hogy igen, ez történt, most nagyon rossz nekünk, és ennél többet nem kívánunk erről mondani, egyszer majd ezek a sebek is begyógyulnak. Nem lehet azt mondani, hogy én mostantól semmit sem adok magamból, hiszen ugyanúgy közszereplő vagyok, mint régen. Puzsér Róbertre áttérve: mostanában sok olyan bírósági ítélet született, ahol kimondták, hogy az embernek közszereplőként többet kell tűrnie. Ha írnak egy szemétséget az emberről vagy a családjáról, nyilván baromira eldurran az agya, aztán egy-két nap múlva lehiggad. Az a jó út, ha elengedjük. Akkoriban gyakorlatilag mindenért bepereltem, mert azt gondoltam, hogy majd a bíróságon ötvenszer is átgondolja, ír-e még ilyeneket rólam. Azóta rájöttem, hogy ez nem az én feladatom. Nekem se jó bíróságra mászkálni és ügyvédi díjat fizetni. Akkor se, ha lehet, hogy nyerek és két év múlva visszakapom. Az ember tanul ezekből a dolgokból. Ő elmondta a véleményét. Tegye, engem nem érdekel. El kell engedni az ilyen dolgokat, és felül kell emelkedni bizonyos helyzeteken.

Amikor rossz hírek keringenek rólad, a közvélemény vagy a hozzád közel állók véleményére figyelsz jobban?

Mindkettőnek van hatása, de azt gondolom, hogy a mai világban a közvélemény visszacsatolása tényleg csak pár napig tart. Sokkal fontosabb, hogy a környezetünkben legyen béke. Van a médiában egy barátom, akinek szintén volt egy csúnya ügye. Együtt sétáltunk, amikor odafordult hozzá egy nő azzal, hogy „Nem szégyelli magát?” , és köpött egyet. Ma már nem erről beszélnek, hanem a sikereiről. Ettől még ezek nagyon nehéz dolgok, és nagyon nehéz ezeket megemészteni, de ezt vállaltam. Ha autószerelő lennék vagy tanár, a hibáimról csak a környezetem tudna. Én választottam, hogy kiállok a rivaldafénybe, ezt pedig akkor is állni kell, amikor ez nem jó, hanem rossz. Ez az én döntésem volt, ezt az utat választottam, és ezen megyek tovább.

Haragtartó típus vagy?

Megbocsátok, de nem felejtek. Nem vagyok haragtartó, de nyilván megmarad bennem, hogy amikor én lent voltam, akkor valaki belém rúgott. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ha egy ilyen helyzetben kezet nyújtott valaki, és felemelt onnan. 

Pont a pandémia kitörése előtt New Yorkban jártál egy energiaital-márka reklámforgatásán Bruce Willisszel. Mesélnél arról, hogy kerültél oda és milyen élmény volt?

Szerencsés vagyok, mert nem Bruce Willis volt az első hollywoodi sztár, akivel találkoztam. Interjúztam már Robert De Niróval és Bud Spencerrel is, utóbbival a római házában. New Yorkból pont a pandémia kitörése előtt egy héttel értünk haza. Egy magyar energiaital-gyártó cég hívott meg a reklámfilm forgatására. A feladatom az volt, hogy influenszerként a social media felületeimen posztoljak az eseményről, illetve van egy internetes oldalunk, és oda is készítettem anyagot erről. Nagy élmény volt látni egy ekkora hollywoodi sztárt egy ilyen költségvetésű reklámfilmben szerepelni. 

Tudtál vele beszélgetni? Arról híres, hogy nem csevegős típus.

Benne volt a szerződésében, hogy nem szólíthatja meg akárki. Nekem szerencsém volt. Ott voltunk Eszterrel azon a folyosón, ahol ő lakott, és ahonnan a lakosztályából átsétált a forgatásra, amikor mennie kellett. Pont kijött, én meg ott álltam a barátnőmmel, ő pedig odalépett hozzánk. Ott beszélgettünk hárman, és ez rám nagyon nagy hatással volt. Ha valaki el tudja érni, hogy Hollywoodban szupersztár legyen, az biztosan tud valamit, én pedig nagyon szeretek sikeres emberek környezetében lenni, mert tőlük lehet tanulni. Érdekelnek a gesztusaik, és az, hogyan kommunikálnak, hogyan állnak az emberekhez… Ilyenkor mindent megfigyelek.

Említetted egy fél mondatban, hogy influenszerként voltál jelen. Magadra influenszerként tekintesz?

Abszolút nem. Száznegyvenezer fölötti követőm van a Facebookon és több mint nyolcvanezer az Instagramon, így nyilván adok valamennyit magamból ezeken a felületeken. Ha már elkezdtek ennyien követni, szerintem nem lenne korrekt a részemről, ha nem adnék. De nem olyan fontos ez nekem, nem ebből élek. Megütöttem már a bokámat itt azzal, hogy együttműködtem egy hirdetővel, így most már ezt se csinálom. New Yorkba elsősorban azért hívtak meg, mert van egy internetes portálom, elég sok követőm van és az energiaital-cég tulajdonosa a barátom. Összekapcsoltuk a kellemeset a hasznossal.

Ha akarnál, meg tudnál élni az influenszerkedésből? Vagy ez már nem a te korosztályodnak való?

Ezt azért nem mondanám, hiszen Tilla vagy mondjuk Majka is tele van követőkkel, és elég jól csinálják. Ha az élet arra kényszerítene, akkor igen, de nagyon szomorú lennék, ha így történne. Ennél én sokkal, de sokkal kreatívabb vagyok. Tény, hogy ma már ebből sokan megélnek, például Berki Krisztián még egy hajvágást is lebarterez. Én más vagyok, de ha úgy hozná a sors, hogy nem lenne más munkám, akkor kénytelen lennék. De nem örülnék neki. 

Olvasnál még sztárokkal készült interjúkat? 

• Thuróczy Szabolcs: „Csak próbálom szeretni a gyerekeimet, és nem túlszeretni. Semmi mást nem kell tenni”
• „Megtörtént az első randevú, megfogtuk egymás kezét, és azóta el sem engedtük” – Németh Kristóf és a nők
• Liptai Claudia: „Szigorú vagyok a gyerekeimmel, de Ádám még szigorúbb”