nlc.hu
Sztárok

Cserna Antal horrorbalesete

Horrorbalesetet szenvedett Cserna Antal, csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta

Cserna Antal a szerencsének köszönheti, hogy megúszott egy autóbalesetet.

Cserna Antal rutinos sofőr, ám egy hónappal ezelőtt olyan baleset részese volt, ami nagyon rosszul is elsülhetett volna. A színész az RTL Klub Reggeliben beszélt róla, hogy nem is igazán tudja, mi történhetett, később beszélt autóversenyző és kaszkadőr ismerőseivel, akik azt mondták, „megúszott” az autó. Csodával határos módon sérülések nélkül szállt ki a roncsból.

,,Nem mentem gyorsan, nem is értem, hogy mi történt. (…) Arra is vigyáztak az angyalok, aki szembejött, akivel frontálisan ütköztünk. (…) Mondtam a rendőröknek is, hogy nem tudom, mi volt, mert fogtam a kormányt és úgy csúsztam meg, mintha derékszögben elhúznák az autót. Azon a részen sok ilyen csúszás szokott történni, ők is látták, hogy nem mentem gyorsan, csak tehetetlen voltam. Inkább azt kellett feldolgoznom, hogy meghalhatott volna az is, aki szembejött, meg én is…”

– emlékezett vissza a nehéz helyzetbe került Cserna Antal. 

Legfrissebb sztárhíreink: 

cserna antal

Cserna Antal (Fotó: RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top