Szexuális bántalmazást elszenvedett férfiakon segít a Vészhelyzet Greene doktora, Anthony Edwards

M. N. | 2021. Március 30.
A Vészhelyzet egykori Mark Greene-je, Anthony Edwards négy felnőtt gyermek édesapja, ma is aktívan dolgozik a szakmájában, emellett pedig egy szexuálisan bántalmazott férfiakat segítő szervezet vezetője.

Anthony Edwards a nyolcvanas évek elején, tévésorozatokban kezdte pályafutását, 1986-ban feltűnt Tom Cruise oldalán a Top Gun című filmben, 1992-1993-ban pedig a Miért éppen Alaszka? című szériának is állandó szereplője volt. Mégis egészen egyértelmű, hogy a legtöbben a Vészhelyzet Greene doktoraként emlékeznek rá. Az amerikai színész 1994-től 2002-ig nyolc évadon át, összesen 180 epizódban alakította a kórházsorozat egyik főszereplőjét, Mark Greene-t. Akkoriban 35 millió dollárt keresett évadonként, amivel a korszak egyik legjobban fizetett sorozatszínésze volt. Alakításáért Golden Globe-díjat nyert és négyszer jelölték Emmy díjra is. A sorozatból a saját kérésére írták ki, karaktere halálával távozott.

A Vészhelyzet után évekig játékfilmekben szerepelt, majd 2013-ban a Zero Hour című szériával tért vissza a sorozatok világába, melyet azonban a gyenge nézettség miatt elkaszáltak. Bár Mark Greene-hez hasonló horderejű szerepet azóta sem kapott, az 58 éves színész a mai napig is forgat. Legutóbb A kijelölt túlélő című Netflix-széria harmadik évadában láthatta a közönség.

Anthony Edwards a Vészhelyzetben és 2019-ben (Fotók: Getty Images)

Legidősebb gyermeke is színészetre adta a fejét

Edwards 1994-ben vette feleségül Jeanine Lobell sminkmestert, akivel két évvel korábban egy filmforgatáson ismerkedett meg. 2015-ig voltak házasok, négy felnőtt gyermekük van. A legidősebb, a 27 éves Bailey apja nyomdokaiba lépett: több tévésorozatban és néhány filmben, többek között a Will Smith főszereplésével készült Bright című akciófilmben is felbukkant már. 24 éves lánya, Esme két éve diplomázott a Skidmore Főiskolán. A két fiatalabbik lány, a 20 éves Wallis és a 19 éves Poppy még egyetemisták. A színész egy interjújában elmondta: a Vészhelyzet forgatásai alatt túl kevés időt tudott együtt tölteni a gyerekeivel. Miután kiírták a sorozatból, Kaliforniából New Yorkba költözött a család, hogy a gyerekeket nyugodtabb körülmények között tudják felnevelni és ne nyomja rá a bélyegét az életükre az, hogy az édesapjuk ismert ember.

GettyImages-615933936

Anthony Edwards és felesége, Jeanine Lobell (Fotó: Walter McBride/WireImage)

Anthony Edwards lányai

Anthony Edwards lányai (Fotó: Instagram)

Anthony Edwards és fia

Anthony Edwards és fia (Fotó: Instagram)

2017-ben a színész azzal állt a nyilvánosság elé, hogy Gary Goddard producer-forgatókönyvíró egykor barátságot színlelve a bizalmába férkőzött, majd 12 éves korától kezdve, éveken keresztül szexuálisan bántalmazta őt, illetve több barátját. Edwards azóta is aktívan kiáll a szexuális abúzust szenvedett férfiak ügyéért, egy, az érintetteket segítő nonprofit szervezet, a 1in6 igazgatótanácsának elnökeként.

„A gyógyulás nem csupán helyreállítás, de felépülés, újjáépítés is. Az elszenvedett sérelmek felismerése és a szálak visszafejtése után újra lehetségessé válik, hogy megtanulj bízni. És ebből a folyamatból születik az elkötelezettség is, hogy más áldozatok érdekében kezdj dolgozni. Hat férfiból egy szexuális bántalmazás áldozatává válik” – hívta fel rá a figyelmet a színész.

Mi lett velük?

Exit mobile version