nlc.hu
Sztárok

Az Angyalbőrben szereplői ma

Butikos Nelly, Urbán és a többiek – Így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

„Angyalbőrben minden kicsit más” – emlékszel még a vasbogdányi laktanyában játszódó sorozatra? Így élnek ma a szereplők.

Az Angyalbőrbent 1990-1991-ben vetítette először a Magyar Televízió. A sorozatot még 1988-ban kezdték forgatni, ám mire adásba került, lezajlott a rendszerváltás, ezért a szocializmushoz köthető kifejezéseket utószinkron során változtatták meg. Bár a széria csupán egyetlen évadot, összesen 13 egyórás epizódot élt meg, a vasbogdányi laktanyában játszódó sorozat máig is emlékezetes és rendszeresen ismétlik különféle csatornák.  De hogyan élnek, hogy néznek ki, három évtizeddel később a sorozat kulcsszereplői?

Akik már nincsenek köztünk

A széria több főszereplője nincs már köztünk. A szakasz kiképzőtisztjét, Karádi János őrmestert  alakító Usztics Mátyás 2017-ben ment el: a gyilkos kór néhány hét alatt győzte le. A laktanyaparancsnok Tabajdi Gábor ezredes megformálója Bárdy György szép kort élt meg: 92 évesen, 2013-ban távozott az élők sorából. Kardos István százados, azaz Végvári Tamás négy nappal 73. születésnapja előtt, 2010-ben halt meg. A sorozatban taxisofőrt alakító Hollósi Frigyes sem él már, ő 2012-ben, daganatos betegség következtében hunyt el, 71 évesen.

Mészáros Zoltán (Urbán)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Mészáros Zoltán a Don Juan kopaszodik című filmben (2019)

A sorozat főhősét, a labdarúgóból lett taxisofőrt, aki épp sorkatonai szolgálatát teljesíti, Mészáros Zoltán játszotta. A Gór Nagy Mária színitanodában végzett színész a kilencvenes években a Szolnoki Szigligeti Színházban, illetve több erdélyi társulatban is fellépett. 2000-ben Németországba költözött, 2011 óta a müncheni T-ATER társulatában játszik. Mindemellett azonban magyar produkciókban is feltűnik. A színjátszás mellett rendez is, főleg kísérleti, független és dokumentumfilmeket. Itthon legutóbb 2019-ben, a Herczeg Ferenc novellái alapján készült Don Juan kopaszodik című tévéfilm főszerepében láthattuk. Egy németországi kiadó gondozásában közel tucatnyi magyar nyelvű hangoskönyve is megjelent. Az 56 éves színész kétszer nősült meg, első házasságából egy lánya, a másodikból pedig egy fia és két lánya született.

Szerednyey Béla (Rabó)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Szerednyei Béla (Fotó: Zih Zsolt)

Szerednyey Béla alakította a szerb származású katonát.  A 62 éves színész már negyven esztendeje a Madách Színház társulatának tagja. Az elmúlt években olyan sikerdarabokban láthattunk, mint a Mamma Mia!, a Mary Poppins vagy a Páratlan páros, jelenleg pedig az Aranyoskám című musicalre készül, melynek premierjét szeptemberre tervezi a teátrum. A tévénézők a 200 első randi című sorozatban láthatták, melyben a főszereplő édesapját, Gézát formálta meg. A színész 2014 óta boldog házasságban él 17 évvel fiatalabb nejével, Szilviával. 

Két évvel ezelőtt, amikor a színészt arról kérdeztük, hogy mennyire volt nehéz a rendezőnek kordában tartania ennyi fiatal színészt az Angyalbőrben forgatásán, így emlékezett vissza nekünk: „Én voltam az egyik kordában tartó. Vagy legalábbis azt szerették volna, ha kordában tartom őket. Hozzájuk képest már vén ló voltam, olyan harminc körüli, és ott voltam körbevéve a sok tizennyolc évessel. Usztics Matyi és én voltunk a két felügyelő tanár. Nem voltak kirívóan nagy balhék. Tizenhárom rész volt, de majdnem egy komplett év kellett, hogy megcsináljuk. Kétszázhuszonvalahány napot forgattunk. Kemény volt. A Pilisben vettük fel, én meg Rabovicsként nagy tölténytárral és AK-val a kezemben kúsztam-másztam a térdig érő sáros-agyagos vízben. Ezt megcsináltam vagy tízszer. Jöttünk kifelé, és ott áll két sorkatona, akik akkor őrizték ezt a területet. Az egyik rám nézett, és mondta, hogy »Hű, öcsém, én ekkorát nem szívtam már egy éve.«”

Kálid Artúr (Pós)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Fotó: Kálid Artúr / Facebook

A hárfaművész bakát alakító Kálid Artúr a valóságban is épp sorkatona volt a forgatások idején. 1997 óta szabadúszó színész, aki budapesti és vidéki színházak produkcióiban egyaránt rendszeresen feltűnik, emellett pedig foglalkoztatott szinkronhang is. Tavaly a Gózon Gyula Kamaraszínház két előadásában, az Előjáték Lear királyhoz és a Csirkefej című produkciókban lépett színpadra. A napokban a Barátok közt új szereplőjeként debütált a Bartha Krisztián búcsúztatóját celebráló Menyhért atya szerepében. Feleségével, Murányi Tündével a főiskola óta vannak együtt, 1998-ban kötöttek házasságot és két felnőtt gyermekük van.

Kálid Artúrhoz kapcsolódik az egyik talán legizgalmasabb iparági pletyka is az Angyalbőrben-nel kapcsolatban. 2018-ban Gát György mesélt nekünk a népszerű sorozat születéséről. Ebben az interjúban úgy fogalmazott: „Arra meg különösen büszke vagyok, hogy még az amerikaiak is minket másoltak. Kálid Artúr jelenetére gondolok, amiben a srácok bevetés közben adják körbe az álcázó festéket. Ezt szépen lenyúlták a Nagy durranás 2. részében. Vagy mind a ketten kitaláltuk, amit én ritkán tudok elhinni.”

Görög László (Dezsőke)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Görög László a Játék a kastélyban című vígjátékban (Fotó: MTI / Vajda János)

A szószátyár Szabó Dezsőkét alakító Görög László közel négy évtizedes pályafutása során egy sor vidéki, illetve fővárosi színházban játszott, 2016 óta pedig a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. A teátrumban olyan darabokban szerepel, mint a A velencei kalmár, a Hegedűs a háztetőn vagy a Francia rúdugrás. Sorozatban utoljára 2019-ben láthattuk a Béres József életéről szóló Cseppben az élet című produkcióban. A mozivásznon 2019-ben, a Szép csendben című játékfilm egyik kisebb szerepében tűnt fel. 1991-től 2003-ig Hernádi Judit élettársa volt. Jelenlegi párja Czakó Julianna színésznő, akivel 2017-ben házasodtak össze és még abban az évben egy kislányuk is született.

Rajkai Zoltán (Éder)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Rajkai Zoltán (Fotó: Facebook)

A szakasz műszaki zsenijét Rajkai Zoltán formálta meg. A művész 1993-ban végzett a Színművészeti Főiskolán és azóta is a Katona József Színház tagja, ahol olyan darabokban szerepel, mint a Poppea megkoronázása, a Bánk bán vagy a Háztűznéző. Az egyik legismertebb magyar szinkronhang és a Színházi Dolgozók Szakszervezete Szinkron Alapszervezetének elnöke. Az Aranyélet sorozat egyik visszatérő karaktere volt Dr. Zebegényi Géza szerepében, de feltűnt az Alvilágban és a Mintaapákban is. Az 51 éves színész nős, négy gyermek édesapja.

Sáfár Anikó (Ildikó)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Sáfár Anikó akkor és most (Fotó: Fábián Olga, Nagy Zoltán)

A laktanya kantinosának szerepében Sáfár Anikót láthattuk. A színésznő a nyolcvanas évek második felében a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, később több társulatban is vendégszerepelt, 2000-től a Vidám Színpadhoz szerződött. Az utóbbi néhány évben már kevesebb felkérést vállalt, színpadon utoljára a  Fregoli Színház Félrelépni tilos című darabjában láthatta a közönség 2016-ban. A Jóban Rosszban című sorozatban 2019-ben bukkant fel néhány epizód erejéig. Háromszor házasodott. Harmadik férjéhez, Berecz Jánoshoz 1988-ban ment hozzá. Az egykori politikus 2019 novemberében sztrókot kapott, a színésznő élesztette újra. A tavalyi év a férje lábadozása és a koronavírus miatt sem volt könnyű a 72 éves művész számára, de a járvány elmúltával szeretne visszatérni a színpadra.

Dózsa Zoltán (Géczi)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Dózsa Zoltán (Fotó: TV2 Csoport)

Dózsa Zoltán a börtönviselt bakát, Géczit játszotta a sorozatban. A színművész 1993-ban szerzett diplomát, ezután a Budapesti Kamaraszínház, a Madách Színház és a Soproni Petőfi Színház tagja is volt. Az elmúlt években a Játékszín több produkciójában is dolgozott. 2010 és 2017 között a Jóban Rosszban állandó karaktere volt, Halász István szerepében. Azóta képernyőn inkább csak epizódszerepekben láthattuk, feltűnt többek között a Mi kis falunkban, illetve a Drága örökösökben is.

Ő 2019-ben a Borsnak így emlékezett vissza a honvédélettel foglalkozó sorozat forgatásárára. „Még színiiskolás voltam, amikor bekerültem az Angyalbőrben című sorozatba. Természetesen nagyon örültem, fantasztikus színészekkel, Bárdy Györggyel, Usztics Mátyással dolgozhattam együtt, és nem utolsósorban megismert az ország.”

Dózsa Zoltán házas. Feleségével együtt két csodaszép kislányuk van, Emília és Dorina.

Kováts Adél (Anna)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Kováts Adél a Radnóti Tesla Labor bejárásán, 2019-ben (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Urbán szerelme, Szeges Anna főhadnagy megformálója Kováts Adél volt. A színésznő 1993-tól a budapesti Radnóti Színház tagja, melynek 2016 óta az igazgatója is, a pozíciót pedig a főpolgármester tavaly decemberi döntése szerint további öt évig ő töltheti majd be. A teátrum több, nagy sikerrel futó darabjában, így A vágy, a III. Richárd és a 10 című színműben is játszik. 2019-ben a Forbes magazin őt választotta a 6. legbefolyásosabb magyar nőnek a kultúrában. A tévéképernyőn az utóbbi években a Hacktion, illetve a Terápia című sorozatokban láthattuk, 2018-ban pedig Erzsébet királynét alakította a A merénylet című tévéfilmben. Férje Kováts Tibor balettművész, közös lányuk, Laura 21 éves.

Vele 2010-ben beszélgettünk az Angyalbőrben sorozatról, ő így emlékezett vissza arra a bizonyos 13 részre. „Nagyon szerettem azt a produkciót. Szurdi Miklóssal előtte is sokat dolgoztam együtt, és én jól dolgoztam Gát Gyurival is” – mondta, hozzátette azt is, hogy bár sokat ismétlik a sorozatot, nem nagyon volt alkalma újra megnézni.

Juhász Illés (Péter)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Juhász Illés (Fotó: FEM3)

Juhász Illés a sorozatban a félénk természetű Klammer Péter sorkatonát alakította, de rá talán még többen emlékeznek a Família Kft. Vilijének szerepéből. A művész 1999 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, ahol a legutóbbi premierje tavaly, a tavaszi karantén előtt néhány nappal volt a Trianon című darabban. Ő is felbukkant a Drága örökösökben: Gésát, a pesti kaszinótulajdonost játszotta. Az 52 éves színész kétszer nősült. Első házasságából két felnőtt lánya van, jelenlegi nejével, Szabó Judit színésznővel közös lánya pedig 14 éves.

Piszny Mónika (Nelly)

Akkor és most: így élnek ma az Angyalbőrben szereplői

Piszny Mónika, az Angyalbőrben Nellyje

Emlékeztek még butikos Nellyre? Nos, őt Piszny Mónika alakította, aki valóságos szexszimbólummá vált akkoriban. Érdekesség, hogy mivel nem volt színésznő, Vándor Éva hangjával újraszinkronizálták. „Nagyon csinos volt, megvolt a szükséges kisugárzása, de nem volt jó a hangja. Rájöttem, hogy jobb, ha kicserélem” – mesélte Gát György később. Mónikát azóta sem láthattuk más produkciókban, nem tudni, mi lett vele a sorozat óta.

Mi lett velük?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top