nlc.hu
Sztárok

Csuja Imre első munkahelye

Csuja Imre ellátogatott az első munkahelyére, ahol 41 évvel ezelőtt dolgozott

Csuja Imre rég nem látott munkahelyére tér vissza a Nagy Szám stábjával.

Csuja Imrét számtalan szerepben láthattuk már a karrierje során, ám a képernyőn énekelni eddig aligha. A mi kis falunk színésze ma a Nagy Szám című műsorban bizonyítja, hogy ehhez is ért, még ha nem is kérkedik vele.

csuja imre

Csuja Imre (Fotó: RTL)

„Szeretek énekelni és amikor énekes szerepeket kaptam, meg is tudtam oldani. Mácsai Pali még egy olyan csínybe is belevitt a színházunk Örkény Kert című rendezvényén, hogy Frank Sinatrától a My Way-t énekeljem el.  Nem tudok angolul, ezért a feleségem, Zsuzsi fonetikusan leírta, úgy tanultam a szöveget. Nyilván egy-egy dal megtanulása több időmbe kerül, mint annak, aki jártasabb ebben a műfajban, de azért színpadon már elénekeltem jó pár szerepet: János vitéz, Brecht, A kaktusz virága…” – kezdte az nlc-nek a 60 éves Csuja Imre, akinek a műsorban előadott kedvenc dala sok emléket felidéz.

„A választott dalt szintén az Örkény Kertben énekeltem el, beleillett az akkori tematikába. Nagyon megszerettem, mert kedvelem az előadót, ráadásul ez a dal rólam, rólunk szól és szerintem mindenkit megszólít”

– mondja a színész, aki a zenei ízléséről is beszámolt. „Általában a Dankó rádiót hallgatom. Amikor délelőtt megyek be a színházba, vannak reggeli, zenés műsorok. Dankó Pista dalait nagyon szeretem, amikor Ady Endre találkozott vele Nagyváradon, a következőt mondta róla: »Amikor ez a sápadt cigány betette a lábát Nagyváradra, mindannyian tudtuk, hogy ezt a Dankó Pista nevet meg kell jegyezni.« Emellett a retró zenéket kedvelem, mindenevő vagyok, szívesen hallgatom Rutkai Borit, Cserhátit – ő egy elképesztő nagy énekes volt –, illetve Máté Pétert” – részletezi. 

Hajdúnánás az aranyszalma városa, ami az Alföld északi peremén található és aminek Csuja Imre a legismertebb szülöttje. A szülei még ma is ott élnek. „Rengeteget telefonálunk, heti háromszor-négyszer beszélek velük. Apám tavaly nyáron volt 90 éves, akkor hazalátogattunk, majd karácsonykor is futtában benéztünk, vittünk befőtteket, konzerveket. Vigyázunk rájuk, nem nagyon merünk sok időt velük tölteni. Anyám most lesz beoltva, én már nemsokára kapom a második oltást. Nemrég vittünk gyümölcsöt, letettük a pincébe és jöttünk is. Féltem őket!” – állítja a színész, aki a lányáról is mesél a műsorban.

csuja imre nagy szám

Csuja Imre (Fotó: RTL)

„Fanni háromszor jelentkezett a Színművészetire. Amikor a harmadik rostáról kiesett, Jordán Tamás felhívta, mert a filmeseknek nagyon tetszett, ezért még kétszer megpróbálta, de mindig a harmadik körben bukott el. Aztán jelentkezett az ELTE gyógypedagógia szakára és most már fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. Mindeközben a filmrendezők újra hívni kezdték: többek között Gyöngyösi Bence és Herendi Gábor, szóval még ez az út is nyitva maradt. Fanni nagyon fotogén, jól áll neki a kamera. Mindemellett bemondókat tanít beszédtechnikára” – büszkélkedett Csuja.

A műsor során ellátogattak Hajdúnánásra, azon belül Csuja Imre első munkahelyére, ahova 41 év után tért vissza és ahol most már mintegy 2000 tehenet tartanak a gazdaságban. „A szüleim nem igazán szerették volna, hogy színész legyek. Aggódtak, hogy kicsi a valószínűsége annak, hogy Hajdúnánásról majd pont Csuja Imit veszik föl a 30 közé az 1000-ből. Én azonban mégis úgy döntöttem, felkészülök a Színművészeti Főiskolára. A munka mellett hétvégenként bejártam Debrecenbe egy úgynevezett színjátszó stúdióba, ahol fejlesztettem magam.”

Ők is meséltek az életükről a Nagy Számban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top