Pierre Woodman pornóproducer már évek óta Budapesten él, hiszen itt ismerte meg magyar szerelmét, akit feleségül is vett. Az ismert francia pornókirály a Twitteren osztotta meg, hogy ismét apa lett – megszületett a negyedik gyereke.
A poszt szerint a kicsi március 30-án jött világra, azonban többet nem árult el róla Pierre Woodman.
Az 58 éves producer a szexipar egyik legismertebb figurája, aki sajátos videóiban amatőr lányok ezreivel forgatott. Filmjeinek szereplői főként Közép- és Kelet-Európából kerülnek ki, és több azóta befutott (vagy már éppenséggel visszavonult) pornósztár karrierjét indította el. Pár évvel ezelőtt ismerkedett meg magyar kedvesével, aki már két gyereket szült neki.