Szarvas József színész a tanyavilágba született, első szakmája a hentesmesterség volt, igaz, már akkor is verseket írt és színjátszókört szervezett – árulta el az idén Kossuth-díjjal elismert színművész a Borsnak adott interjúban.
Gyerekként nem volt könnyű élete, de az akkori tapasztalatai nagyban meghatározzák a felnőttkorát, színészként pedig azokból az élményekből táplálkozik.
„Minden nehézség és gyötrelem hozzájárult a mai sikerekhez. Egyszer Varga Éva osztálytársnőm a főiskolán, amikor egy jelenetben segíteni próbáltam neki, felsikított, hogy »hagyjál békén, neked könnyű, mert nehéz gyerekkorod volt!«. Azt gondolta, hogy van miből merítkeznem, és bizonyos értelemben igaza is volt, de mégsem gondolnám, hogy a Hortobágyon élő fiúként hátrányos helyzetű lettem volna.”
Szarvas József őszintén beszélt arról is, hogy pályája kezdetén meg kellett barátkoznia a külsejével.
„A kezdetekben szorongással léptem színpadra a kancsalságom miatt. Amikor felvettek Debrecenbe, azt mondták, két baj van velem: nem tudnak annyit fizetni, mint amennyit a vágóhídon kerestem, a másik pedig a szemem”
– emlékezett vissza a színész.
Mostanáig Szarvas József a legkomolyabb főszerepeket is eljátszotta, a legtöbb embernek az Üvegtigris Cingárja jut eszébe róla. A színészt azonban nem zavarja ez, szerinte „az Üvegtigrist egyfajta összegzés, az emberek barátsággal néznek rám”.
(Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula)
