Teljesen elveszítette a látását a 2012-es The Voice nagy felfedezettje, Agárdi Szilvi. A látássérült énekesnő ezt a Life TV Ébredj velünk című műsorában tudatta.
Agárdi Szilvi elmondta, hogy a bal szemére sosem látott, de jobb szemével mostanáig 9 százalék körüli volt a látása. Vagyis fényeket, alakokat, színeket eddig látott, pár napja viszont már semmit.
„Mindent úgy képzelj el, mint egy vastag tejüveg, ami mögül nem látsz ki. És ez napról napra vastagodik, olyan szinten, hogy már meg kell kérdeznem, hogy süt-e a nap. Most ez egy önelfogadó, újratanuló időszak, amiben vagyok, mert a telefonomat sem tudom már kezelni és beszélőprogramot kell most rátelepíteni”
– mondta Agárdi Szilvi.
Az énekesnő szerint nagy szerencse, hogy akkor ismerte meg kedvesét, Krisztiánt, amikor még gyengén ugyan, de látott, és így tudtak chatelni. A történetük munkakapcsolatnak indult, az első telefonbeszélgetéskor minden megváltozott.
„Együtt főzőcskézünk, néha azt hiszem, felgyújtjuk a konyhát.”
(Kiemelt kép: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu)
Agárdi Szilvi az nlc-n:
- Összeköltözött focista párjával Agárdi Szilvi, kiakadtak ezen a látássérült énekesnő szülei
- Agárdi Szilvi beszólt Weisz Fanni anyukájának